DR. KELEMEN ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Én a 8. §-hoz - amit a köztársasági elnök úr hivatkozása alapján megnyitott a vitára - szeretnék felvezetést mondani, bár ennek a sorsa eléggé különlegesen alakult a mai nap folyamán.
Hölgyeim és Uraim! Újratárgyalásra áll előttünk egy törvény, amelyet egy kihalt éjszakán átcsempésztek a parlamenten. Szerencsére a köztársasági elnök visszadobta, és ezzel lehetőséget adott arra, hogy újratárgyaljuk most már a törvénymódosítás által érintett területek ismeretében. A törvény elfogadására válaszul hatvankettedmagammal július 2-án a köztársaság elnökétől a törvény felülvizsgálatát kértem. A szeptember 3-i tanácskozásunkkor pedig hatvanketten a képviselőtársainkhoz fordultunk, hogy ne fogadják el ezt a törvényt, amely a közvagyon kiárusításához szabad kezet ad a kormánynak. A köztársaság elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy alkotmánysértő, ha a jelenlegi kormány szabad kezet ad magának a közvagyon kiárusítására, s ezt pláne úgy teszi, hogy a kormányzati időszakon túl, nevezetesen hat évre biztosítja a döntés kizárólagos jogát olyan testületnek, amelyet az eredeti beadott anyag szerint a jelenlegi miniszterelnök nevez ki. Rátérek még arra is, amit a pénzügyminiszter úr mondott módosításként.
A hatvankét közéleti személyiség ez ügyben az Országgyűlés elnökének, Szili Katalinnak írt levélben kért lehetőséget arra, hogy ebben a hosszú távra meghatározó döntésben hallgasson meg minket vagy szakértőinket. A válasz az volt, hogy az elnök asszony egyetértett azzal, hogy az Országgyűlés első munkanapján, ma zárószavazást rendeljen el a törvényről, összhangban azzal a kormányzati politikával, amely immár munkamódszerré teszi, hogy nem hallgat meg senkit, sem szakértőt, sem érdekeltet, ha egy törvényt keresztül akar hajtani. Talán személyes érintettség okából mondhatom azt is, hogy ez illeszkedik a parlamentnek ahhoz a magatartásához, ahogy az Országgyűlés kormányzati többsége kizárta az igazi MDF politikusait saját képviselőcsoportjukból, valamint ahogy elutasította az elnök asszony azt az őszi petíciót, amely a Kossuth téri tüntetők részéről érkezett és tárgyalásokat kért a hazug helyzet megoldására.
Mindezek miatt a Makovecz Imre vezette Magyarországért Egyesület felkérésére módosító javaslatot nyújtottam be a köztársasági elnök kérésével összhangban, amelynek indoklása felveti azt a kérdést, hogy ha az állami vagyon hasznosítása, elidegenítése és megterhelése egy, a miniszterelnök által kinevezett zrt. joga és feladata, akkor hogyan lehet hat évre kinevezni a zrt. tagjait. Mert vagy a kormányzati felelősségre tartozik ennek a hatásköre, és akkor ez véget ér a jelenlegi kormányzati ciklussal, vagy a kormánytól független alkotmányos intézmény - én sok alkotmányjogásszal egyetértésben ezt ilyennek tartom -, akkor pedig a parlament elnöke a parlament jogfosztásához segédkezik, amikor hagyja, hogy elvonják a közvagyon ügyében történő döntéseket a nemzet választott képviselőitől, és egy mégiscsak időleges miniszterelnök rendelkezzék azzal a közcélú vagyonnal, amit nemzedékek raktak össze közcélokra, és amit kötelességünk lenne ükunokáinknak is eljuttatni.
Ezért adtam be módosító javaslatomat a köztársasági elnök által kifogásolt 8. §-hoz. Ennek lényege, hogy hagyjunk fel a hazugságpolitikával, és nevezzük nevén a közvagyonnal rendelkező immár kormányszervet. Lehetne nyíltan a neve - tudom, hogy sokkoló, de akkor is - “gyurcsányi pénzmosoda a közvagyon eltulajdonítására”. Az indoklásom azonban merőben jogi megfontolásokra épül. Az érvényben lévő alkotmányunk 10. § (1) bekezdése alapján a nemzet vagyona az állam tulajdona, a nemzet vagyonával pedig csak olyan szervezet rendelkezhet, amelyik az egész népet képviseli, ez pedig az Országgyűlés. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak elkeresztelt zrt. a működését költségvetési finanszírozással végzi. Ha pedig ez így van, akkor nem részvénytársaságként, hanem közfeladatot ellátó költségvetési szervként kéne ezt létrehozni. És röviden, végül is mindezek miatt a közvagyon védelmét nem látjuk biztosítva, nincs ennek elsőbbsége jelenleg Magyarországon, mint ahogy a közigazgatási törvénykezés sem alakult ki.
Azzal kapcsolatban, amit a pénzügyminiszter úr mondott, kétségtelen, hogy a módosításának van jelentősége, hiszen a köztársasági elnök kinevezhet. Ez valamit változtat a helyzeten, de a döntések már nem az ő felelősségi körébe fognak tartozni nyilvánvalóan. Ezért úgy érzem, itt az a pillanat, amikor megálljt kell parancsolni az ország közvagyonát egyre jobban kifosztó részvényköztársaságnak.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
(19.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem