BAGI BÉLA

Teljes szövegű keresés

BAGI BÉLA
BAGI BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem magam, mintha ez a témában utolsó találkozásunk folytatása lenne. Akkor Kis Zoltán kezdeményezte, hogy próbáljuk meg nem lezárni az általános vitát, mert lényegében, kimondva-kimondatlanul, ott tartunk, hogy általános vita. (Gőgös Zoltán: Már a részletes vita.) Én ezt teljesen normálisnak is tartom, mert amit Gőgös Zoltán, illetve Herbály Imre képviselőtársunk elővezetett a nagyállattartó telepek kapcsán, ha belemegyünk ezek igényének a vizsgálatába, illetve a probléma megoldásába, elkerülhetetlen, hogy beleszaladjunk azokba a fölvetésekbe, amit én akkor az általános vita kapcsán fölvázoltam, és nem tartottam elégségesnek, hogy ezt a földtörvényt kettőbe vesszük. Itt egyéb, a nagyállattartó telepek földigényének a kielégítésénél el nem tudom képzelni, hogy a földvédelemről ne essen szó, és főleg minőségi oldalról, tehát talajvédelmi oldalról, amit ebben a törvénytervezetben a legjobb szándékunk ellenére sem lehetett módosítókkal helyrehozni. Tehát bele fogunk ebbe szaladni.
Ismételten azt tudnám javasolni, hogy gondoljuk át az egész földtörvény koncepcióját, hogy mit akarunk. Ne csak a nagyállattartó telepeket emeljük ki a hajánál fogva ebből az egészből, mert már megint nem fogunk rendes munkát végezni, illetve olyan kompromisszumok vetődnek föl, amit most így látatlanban mondok előre, hogy nem valószínű, hogy azt el tudjuk fogadni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Most hirtelen lefuttattam így az agyamban ezt az egészet, és attól tartok, hogy ez nem fog menni. (Az elnök ismét csenget.)
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem