KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök úr már kétszer helyre tette itt a parlamentben ülő képviselőknél azt a dolgot, hogy lényegében részletes vita folyik most, és nem jelölték meg képviselőtársaim, hogy melyik módosító javaslathoz szeretnének hozzászólni.
Érdekes vita alakult ki, és ha megengedi, elnök úr, lezárnám az előző vitát azzal, hogy Czerván György képviselőtársam tett egy javaslatot, hogy vonják vissza az egész törvényt - erre van lehetőség -, és kezdjük meg újra a tárgyalást. Amikor annak idején az általános vita tárgyalása folyt, tettem egy javaslatot, hogy ne kezdjük meg az általános vita tárgyalását, hanem halasszuk el őszre. Nem járultak hozzá. Kértük, hogy a részletes vitát ne zárják le a nyár végén, mégis lezárták a nyár végén. Ha visszatekintenek az akkori felszólalásomra, elnök úr még ki is javított akkor, mert hibásan idéztem az előző állásfoglalást; akkor nem alakult volna ki az a helyzet, ami most van.
Nem értem az egész javaslatot. Hogy lehet most egy törvényjavaslatot, az egyiket, bizonyos fokig bizottsági javaslattal elhúzni? Itt két törvényjavaslatot tárgyalunk egyszerre, és ez a két törvényjavaslat összefügg. A másiknál nem is hallottam ilyen javaslatot.
Göndör képviselőtársamnak röviden szeretnék válaszolni, aki kifogásolta, hogy csak tizennégy módosító javaslat érkezett. Nos, egy hatoldalas törvényjavaslathoz túl sok módosító javaslatot nem lehet benyújtani.
Hadd idézzek az általános indoklásból: “A törvényjavaslat tartalmilag nem változtatja meg a tulajdonszerzésre és haszonbérletre vonatkozó szabályokat, beleértve az elővásárlási és elő-haszonbérleti jog gyakorlására vonatkozó rendelkezéseket. A javaslat csupán a földhasználati nyilvántartás vezetésére mint hatósági nyilvántartásra vonatkozó eljárási szabályok szakmai felülvizsgálatát tartalmazza.” Erről kellene most vitatkoznunk.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem