DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr, az a jelentés, amelyet ön idéz, a következőt tartalmazza szó szerint: “Az ÁPV Zrt. tevékenysége igazodott a törvényekben és szabályzatokban előírtakhoz.” Ha ezt is elolvasta volna, akkor gondolom, picit körültekintőbben fogalmazta volna meg kérdését, illetve az állásfoglalását, amelyet megfogalmazott.
Ami ezt a bizonyos 5 milliárd forintos veszteséget illeti, a következőt szeretném rögzíteni, képviselő úr. A Számvevőszék jelentése is megerősíti, hogy az átlagár megállapításánál a BÉT kereskedelmi kódexe szerint, tehát a szokásos tőzsdei szabályok és gyakorlat szerint jártak el.
Igaz az az állítás, hogy ha a BÉT kódexe más metodikát tartalmazott volna, akkor az átlagár lehetett volna magasabb is. De azt az ÁSZ szakemberei sem vitatták, és azt gondolom, a képviselő úrnak is figyelembe kellene vennie, hogy univerzális számítási módszereket nem lehet alkalmazni, ha egyszer van egy elfogadott kereskedelmi szabály erre a tételre. Ha pedig a tranzakció során eltértek volna ettől az elfogadott szabálytól, nevezetesen, a BÉT kereskedelmi kódexétől, akkor nyilván a képviselő úr most felállna, és azt kifogásolná, hogy ugyan már, miért tértek el attól, ha van egy általánosan érvényes szabály az ilyen ármegállapításokra.
Úgyhogy, képviselő úr, azt gondolom, hogy egy mondat vagy egy negyed mondat alapján értékelni vagy ítéletet alkotni nem biztos, hogy kellő körültekintésre vall. Egyébként pedig azt gondolom, az a helyes, ha egy szabályrendszer van egy bizonyos értékesítési metódusra, akkor azt alkalmazzák. Ráadásul, ha egy egészen más szabályrendszert alkalmaznánk, akkor a képviselő úr számítása nem 5-re jutna, hanem 6 lehetne, vagy 3 lehetne. Ilyen értelemben tehát én magam azt gondolom, hogy ha egyszer van egy értékesítés és egy kialakult szabályrendszer, jelen esetben a BÉT-nek van egy etikai kódexe, amely alapján ezt lehet számolni, azt kellett alkalmazni az illetőknek, és nem nagyon volt arra lehetőség, hogy mást alkalmazzanak.
Az összes többi utána már szerintem okoskodás, amit mellétesznek emberek akár ilyen módon, akár olyan módon. Szerintem érdemes ezt elkerülni, mert a magyar tőkepiacnak nem használ az, ha politikusok próbálnak utólag egy vagy fél évvel azt követően, hogy megtörténik egy tranzakció, belemagyarázni a dolgokba. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A szabályokat betartották. Ez van leírva a jelentésben is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem