DR. DÁVID IBOLYA

Teljes szövegű keresés

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Minden bizonnyal önnek is tudomása van arról az ítéletről, amelyik nemrég született meg, és amelyik a 2002-es autópálya-kartell ügyében született immár jogerős ítéletként állapítja meg azt, hogy a korábbi eljárásban és a Gazdasági Versenyhivatal határozatában megfogalmazott visszaélések bizony megalapozottak voltak. A Gazdasági Versenyhivatal az M3, az M7 és az M70-es autópálya-szakaszok építésével összefüggő versenyfelügyeleti eljárásában minden idők eddigi legmagasabb bírságát, több mint 7 milliárd forintot szabott ki a pályázaton nyertes cégekkel szemben. Azt is megállapította a GVH, hogy a pályázók versenyjogot sértő kartellbe tömörülése 18,5 milliárd forinttal drágította meg a beruházást.
Korábban - és nem most nyílott ki a szemem, miniszter úr - folyamatosan kérdeztem: miért nem szúrt ez szemet a kormánynak? Miért nem szúrt szemet ez a kartellezési egyezség korábban is már akár a Gazdasági Minisztériumnak, valamint a felügyelete alá tartozó Nemzeti Autópálya Rt.-nek és az Állami Autópálya Kezelő Rt.-nek? Vajon a minisztérium a jó gazda gondosságával használta-e fel a közpénzt, és ellenőrizte-e az autópálya-építésekre szánt költségvetési pénzeket?
Tisztelt Miniszter Úr! 2002 óta folyamatosan szóvá tettem, jobban utána kellene nézni az autópálya-építéseknek, a 70:30 korábbi hivatkozásunk, versenykijátszás folyik az országban a közpénzek megcsapolására.
Ezek után kérdezem miniszter urat: lesz-e belső kormányzati vizsgálat? Lesz-e egy olyan vizsgálat, amely végre egyszer a kiírók felelősségét is megvizsgálja? Vizsgálják-e annak lehetőségét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a kartell útján elért árdrágítás következményeit csökkentsék? Milyen bírósági eljárást helyeznek kilátásba? Életbe léptetik-e a közbeszerzésekről szóló törvényben található rendelkezést, amely azt mondja ki, hogy az olyan… (Kikapcsolják a mikrofonját.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem