DR. GÖNCZ KINGA

Teljes szövegű keresés

DR. GÖNCZ KINGA
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ma már egyszer szóba került a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseinek a kérdése, és akkor egypár dolgot elmondtam. Szeretném most is kiindulásképpen hangsúlyozni, hogy az elvi álláspontja a kormánynak ugyanaz, mint ami a kormányprogramban megfogalmazódik, azaz, hogy támogatjuk a határon túli magyarság autonómiaigényeit, az európai elvekkel és a gyakorlattal összhangban és az érintett ország demokratikus politikai erőivel szövetségben.
Nagyon fontos az, ami az utóbbi évek történéseit jellemzi, tehát hogy több olyan ország is európai uniós tagországgá vált, ahol jelentős magyar kisebbség él, nevezetesen Szlovákia és Románia, ahol nagy a magyarok lélekszáma, és azt reméljük, hogy hamarosan Horvátország is ebbe a körbe kerül. Ez azért fontos, mert az Európai Unió értékközösségként az emberi jogi kérdéseket, a demokrácia kérdését elsődlegesen kezeli, és ebbe beleértődnek a kisebbségi jogok is.
Azt is tudjuk, hogy demokráciákban az autonómiatörekvésekhez a többség és a kisebbség megállapodására van szükség, és talán ez az a pont, ahol másként gondolkozik ellenzék és a kormánypártok. Mi azt gondoljuk, hogy a magyar állam úgy tud segíteni igazában a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseiben, ha jószomszédi viszonyokat ápol, és olyanfajta formációkat, struktúrákat alakít ki, ahol lehetséges folyamatos párbeszéd, és ez a határon túli magyar közösségek kormányzati szerepvállalása mellett nagyon lényeges segítséget jelenthet, kisebbségi vegyes bizottságok, közös kormányülések és egyéb formák. Meggyőződésünk, hogy a sokféle történelmi trauma, gyanakvás után az együttműködés és a bizalom légköre az, ami segíthet ebben, és szeretnénk ennek nevében dolgozni és együttműködni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem