DR. KOZMA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KOZMA JÓZSEF
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Miniszter Asszony! Köszönöm szépen megtisztelő válaszát és azt is, hogy fölvetette az európai dimenziót. Európa az a keret, amelyben a magyarság itt, a Kárpát-medencében egységesülhet. Ugyanakkor ez az európai keret önmagától nem válik motorjává és megoldásává a nemzeti kérdéseknek és az autonómiatörekvéseknek. Ezeket a kereteket a nemzetközi színtereken, Brüsszelben, Strasbourgban, a kétoldalú kapcsolatokban, kormányközi kapcsolatokban is folyamatosan kell tudnunk föltölteni az európai demokratikus normáknak megfelelően.
Éppen ezért azt gondolom, hogy a kormánynak azok a törekvései, amelyekről eddig miniszter asszony már számot adott válaszában, a kellő muníciót szolgáltatják és a kiindulási alapot ahhoz, hogy a jövőben is ezek az európai keretek kétoldalúan és a nemzetközi szervezetekben is szolgálni tudják ezt a politikát.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem