DR. MIKOLA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt héten miniszter asszony az Országos Mentőszolgálatnál létszámstopot, személyi kifizetési zárlatot rendelt el. Ha jól emlékszem, ez egy hétfői napon történhetett. A dolog megütközést keltett, hiszen nemrégen éltük meg azt a helyzetet, amikor is a mentőszolgálatnál létszámleépítés volt, ha jól emlékszem, 6,4 százalékos létszámleépítés, 450-460 szakdolgozót küldtek el a mentőszolgálattól. Krónikus létszámhiánnyal, szakemberhiánnyal küzd a mentőszolgálat, főleg az ország bizonyos nehezebb térségeiben. Azt hallottuk indoklásként a létszámstop és a személyi kifizetési zárlat elrendelésével kapcsolatban, hogy az 1,5 milliárdos hiány indokolja ezt, ami a mentőszolgálat költségvetésében előállt.
(17.30)
A rá következő napon Kökény Mihály úr az egészségügyi bizottság ülésén elmondta, hogy 2 milliárdos gyorssegélyben fog részesülni a mentőszolgálat. Ezt nagy örömmel vettük. Úgy hangzott el, mintha azonnali segélyt kapna a mentőszolgálat, hogy az állami feladatként hangoztatható mentőellátás, mentés folyamatosan működni tudjon.
Majd újabb két nap telt el, és azt hallottuk - akkor már az SZDSZ képviselője, miniszter asszony szájából -, hogy valóban lesz egy ilyen, az Egészségbiztosítási Pénztár szufficitjéből, ami 51 milliárd forint, egy kétütemű segítség, aminek a második ütemében fog a mentőszolgálat 2 milliárd forintot kapni, de ezt csak akkor lehet abszolválni, ha a 2006. évi zárszámadási törvényt és ennek keretében a 2007. évi költségvetési törvény módosítására benyújtott javaslatot az Országgyűlés elfogadja. Ez pedig október végén fog a parlament elé kerülni.
Tehát kérdezem: kap-e segítséget a folyamatos működőképesség fenntartásához a mentőszolgálat, vagy nem? Ha igen, akkor mikor kap segítséget?
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem