DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Egy zsidó mondás szerint, aki egy embert megment, egy világot ment meg. Ennek fordítottjaként egy embert elveszíteni annyit jelent, hogy egy világot veszítünk el. Különösen igaz ez a gyermekekre, akiknek az elvesztése egyben lehetőségek örök elvesztését is jelenti, amelyeknek soha többé nem lesz módjuk valóra válni. Úgy gondolom, hogy ez az a megközelítés, amellyel szemlélve kellő súlyán tudjuk tekinteni a csecsemőhalandóság mértékét.
Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a csecsemőhalandóság csökkenjen Magyarországon, hiszen még jelenleg is meghaladja az Unió átlagát. '80-ban 2,32 százalék volt, a rendszerváltáskor 1,48 százalék, 2000-ben, a Fidesz-kormány idején 0,92 százalék és mára 0,52 százalékra csökkent a csecsemőhalandóság, de sajnos még mindig elmaradunk az Unió értékétől. Mindennek alapvetően az az oka, hogy elérhettük ezt a csökkenést, hogy sikerült kialakítani a szülészetek, csecsemő-, gyermekgondozó osztályok olyan országos hálózatát, illetve a védőnői hálózatot, amely megfelelő ellátást nyújt. Ugyanakkor nem feledkezhetünk el arról, hogy a hetvenes évek elején a Ratkó-korszak gyermekeinek szülőképes korba érése kapcsán nagyon nagy, sokkal magasabb volt a születésszám, a mai százezer körüli születésszám bizony nem indokolja ugyanannak a szerkezetnek a fenntartását.
Csak tájékoztatnám a képviselő asszonyt, hogy 2005-2006-ban 97 darab szülészeti osztályon zajlottak szülések. Ezek közül osztályonként évi átlagban 600 alatti újszülött született 35 darab kórházban, 19-ben napi egy újszülött sem született. Nem volt tehát biztonságos az ellátás.
(16.30)
További problémát jelentett, hogy ezeken az osztályokon nem elég, hogy ilyen kevés újszülött született, de vállalták a komplikált szüléseket is, ami szintén hozzájárult a statisztikánk romlásához. Ez volt az a helyzet, amit orvosolni kellett.
Ma elegendő szülőágy van ahhoz, hogy mindenkinek biztonságosan legyen helye. Budapesten 40 körüli szülőágyra napi másfél szülés jut. A megszüntetésre került szülészetek között olyan osztályok voltak, ahol nem volt biztosítható az anya és a gyermek komplex ellátása. Komplex ellátásról beszélek, amit a kolléganőmnek nem kell magyaráznom, hogy ez egy szülésnél nemcsak a szülészetet jelenti, hanem az ott lévő traumatológiát, a sebészetet és bármely más osztályt, amire szükség lehet akár az anya, akár az újszülött ellátásához. Az átszervezésnek tehát az volt a lényege, hogy multidiszciplináris központok jöjjenek létre.
A képviselő asszonytól azt kérném tisztelettel, hogy ugyanannyi és ugyanolyan kritikával illesse ezen kormány, mint bármely más kormány tevékenységét. Azt gondolom, vannak olyan statisztikai adatok, amelyekkel sem orvos, sem senki nem dobálózhat könnyelműen. Engedje meg, hogy idézzek önnek Ugocsai Gyula A császármetszés című könyvéből, ami nem olyan régen jelent meg. (Felmutatja.) A 118. oldalán a ’99-es és a 2000-es szülészeti eseményeket hasonlítja össze. Azért idézem itt, az Országgyűlésben, mert arra vagyok büszke, hogy 2001-ben senki nem állt fel ezeknek az adatoknak a láttán, hanem értelmezte az adatokat. Hiszen például ’99-ről 2000-re a perinatális mortalitás, azaz a születés körüli halálozás 8,084 ezrelékről 9,071 ezrelékre nőtt, több mint 10 százalékkal. A koraszülötteknél a halálozás jelentősen nőtt. Emellett azért mindenképpen jó hír volt, hogy több gyerek került perinatális intenzív centrumba, azaz kapta meg az adekvát ellátást, és az anyai halálozás is a felére csökkent. Azért említem ezt a számot, mert érdemes mögé nézni és látni az értelmét. Kérem, hogy ne dobálózzunk statisztikákkal, mindig értelmezzük a számokat!
Köszönöm szépen. (Felmutatja az említett könyvet. - Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem