DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Államtitkár Úr! 2002-ben Magyar Bálint akkori miniszter kézbe kapta annak a polgári kormány által megrendelt vizsgálatnak az eredményét, amelyben a közoktatási intézmények állapotát mérték fel. A vizsgálat az oktatás körülményeiről lesújtó képet adott, a miniszter ezt drámai hangon jelentette be, és meghirdette a Fidesz-kormány által előkészített iskolafelújítási programot. Egyúttal a miniszter hatalmas anyagi ráfordítással informatikai fejlesztésekbe is fogott: lett kakaóbiztos számítógép, informatikai labor interneteléréssel, digitális zsúrkocsi és sok egyéb, milliárdokat fordítottak informatikai fejlesztésre anélkül, hogy törődtek volna az iskolaépületek állapotával, egészségügyi feltételeivel, fűtésével vagy éppen a tornaterem hiányával.
Az állami pazarlás miatt 2007-ben mintegy 30 milliárdot önök kivontak a közoktatásból, amitől intézmények tömegei váltak egyik napról a másikra fenntarthatatlanná. A beruházások, felújítások, fejlesztések költségeinek számottevő része hiába volt, odaveszett az oktatás számára. Az átszervezett, megszűnt ötszáz intézményből idéntől gyerekek tömegei kénytelenek más településekre járni iskolába, pedagógusok ezrei kerültek az utcára, és közben elkészült az iskolák újabb állapotfelmérése. Az intézmények 85 százalékát kellene felújítani, alapvető egészségügyi feltételeket kellene megteremteni, hogy elfogadható körülmények legyenek az oktatás számára. Ugyanott vagyunk, ahol öt évvel ezelőtt, csak intézmények százaival lettünk szegényebbek, a munkanélküliek száma nőtt, a nemzetközi vizsgálatok pedig az oktatási eredmények további romlását mutatják.
Államtitkár Úr! Szocialistaként és kormányzati felelős emberként érez-e felelősséget azért - ön is, a miniszter úr is -, hogy öt év alatt nemcsak képtelenek voltak eredményt felmutatni a közoktatásban, hanem felfordulás és káosz kíséri továbbra is tevékenységüket?
Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem