ERDŐS NORBERT

Teljes szövegű keresés

ERDŐS NORBERT
ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az aszálykár enyhítésére kidolgozott agyafúrt kormányzati terv a minisztérium eddigi kárenyhítési gyakorlatának méltó örököse. Befizetési kötelezettséghez kapcsolta a kárenyhítést, amit virágnyelven úgy fogalmaz meg, hogy a gazdák csatlakoznak az új nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerhez. Ez 1000 forint/hektár kiadást jelent az érintetteknek. Nincs szükség különösebben nagy fantáziára ahhoz, hogy lássuk, ebben az évben döntő többségben a károsult gazdák csatlakoztak az új rendszerhez, így a befizetett ezer forintok is hozzájuk kerülnek majd vissza
A kialakult nagyfokú elégedetlenség nyomán a minisztérium hitel felkínálásával igyekszik enyhíteni az egyébként is az eladósodás szélére sodort gazdatársadalom panaszait.
(18.50)
Miközben a kormány pánikkeltéssel vádolt minket, aki óva intett az idei aszály lebecsülésétől, mára felszöktek a takarmányárak. Sok gazdálkodó megkezdte az állomány felszámolását. E Ház falai között több alkalommal is elhangzott, úgy gondolom, még idejében, hogy az önök kárenyhítési gyakorlata nem áll arányban az idei nyárra prognosztizált aszállyal.
Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tart attól, hogy nem lesz elég a rendelkezésre álló pénz a kárenyhítésre? Miért kellett a gazdáknak ismét az utakra vonulni ahhoz, hogy a minisztérium érdemben foglalkozzon a problémáikkal? Miért az importban bízik a minisztérium egy olyan országban, amelynek sertéshústermelése évtizedeken át Európa élvonalába tartozott, mint ahogy az írásbeli válaszában a miniszter úr írta?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem