GUSZTOS PÉTER

Teljes szövegű keresés

GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Nem precedens nélküli esettel állunk szemben, hiszen már feloszlatott Magyarországon jogerős bírósági határozat egy egyesületet, a Vér és Becsület nevű egyesületet, amely, megjegyzem, egyébként szegény sorsú zenészek felkarolására jött létre alapszabálya szerint. Ott akkor az ügyész szerint nem is annyira az egyesület deklarált tevékenysége volt az, nem is a használt jelképek voltak azok az indokok, ami alapján fel lehetett lépni, hanem egyértelművé vált, hogy az egyesület katonai jellegű. Az elhangzó katonai jelszavak, a “bajtárs” megszólítás, az egyforma öltözet viselete mind-mind az akkori eljárásban az ügyész szerint alátámasztotta, hogy katonai jellegű szervezetről van szó. Akkor a másodfokú bíróság azt mondta ki, hogy ugyan ez az egyesület erőszakos cselekményeket nem követett el, azonban tevékenysége alkalmas lehetett a hazai zsidóság és cigányság elleni gyűlöletkeltésre.
(18.10)
Ez a precedens azért reménykeltő, mert azt mutatja, hogy van lehetőség a hatályos jogrend keretei között fellépni az ilyen jellegű szervezetekkel szemben, és ebből a szempontból külön üdvözlendő az, amit ön itt az imént bejelentett.
Köszönöm szépen a válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem