DR. GARAMHEGYI ÁBEL

Teljes szövegű keresés

DR. GARAMHEGYI ÁBEL
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kérdés szakmai részével természetesen egyetértek. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy a kérdés szakmai része egy első tizedesjegyig számított adatra korlátozódott, az 1,2-vel valóban egyet kell hogy értsek. Azt is sajnálom, hogy képviselő úr figyelmét valószínűleg elkerülte az Országgyűlés által is megvitatott és elfogadott költségvetési előirányzat, amely világosan jelezte, hogy a 2005-2006-os bázisévhez képest ebben az évben a GDP növekedési ütemének átmeneti lassulásával számolunk. A most közölt KSH-adat, ez az 1,2, amivel valóban egyetértek, még mindig nem veszélyezteti az év egészére előirányzott 2,2 százalékos prognózist. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez te sem hiszed.)
Azt kell hogy mondjam, hogy az a gazdaságpolitika, amelyet a Gyurcsány-kormány a megalakulása óta folytat, reform-gazdaságpolitika, aminek következtében világosan megmondtuk, hogy a közösségi szolgáltatásokra fordított kiadások csökkenése várható. A GDP-növekedés lassulásának hátterében a belső fogyasztás, a belső felhasználás visszaesése áll, amely érinti sajnálatos módon a lakossági, de még inkább a közösségi fogyasztás visszaesését. Ez a dolog szakmai oka. Az ipari termelés és a szolgáltatások, a magángazdaság továbbra is két számjegyű ütemben bővül. Tehát amit ön elmondott, valójában mind a térségre, mind a hazai, hangsúlyozom, magángazdaságra igaz.
A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a kormány a saját háza táján kezdett reformokba, itt vezette be az egyensúlyjavító változásokat, és prognosztizáltan valóban számolt a GDP növekedésének lassulásával, hiszen az állam kevésbé járul hozzá a GDP növekedéséhez. Kérem, hogy ez alapján ítélje meg az alkalmasságot.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem