DR. ORBÁN VIKTOR

Teljes szövegű keresés

DR. ORBÁN VIKTOR
DR. ORBÁN VIKTOR (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Mélyen tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Engedje meg, hogy frakciószövetségünk nevében megköszönjem a velünk megosztott gondolatait. A mi frakciószövetségünket, mint bizonyára ön is tudja, két erő alkotja: a Kereszténydemokrata Néppárt, amely egy történelmi magyar párt örököse, egy olyan történelmi magyar párté, amelynek akkori képviselői megszenvedték a nyilasok és a kommunisták rémtetteit és börtönbüntetéseit is; frakciószövetségünk másik ereje, a Fidesz pedig 1988-ban azért jött létre, hogy véget vethessünk a kommunista diktatúrának, és létrejöhessen Magyarországon a demokrácia. Ezért mi továbbra is a törvényesség, a rend és a demokrácia erőit gyarapítjuk Magyarországon.
Biztosítani szeretném a köztársasági elnök urat, hogy a demokráciáért és az emberi méltóságért folytatott küzdelmében a mi frakciószövetségünkre és annak minden tagjára mindig számíthat.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz- és a KDNP-frakció soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem