GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Nagyon szépen köszönöm, elnök asszony. Az ocsmányságra nem válaszolnék, a butasággal kapcsolatban pedig hát azért egy-két megjegyzésem lenne. Nem lehet egyszerre szemére vetni a kormánynak - azt hiszem, ez még akkor sem megy, hogyha valaki ellenzéki politikus -, hogy a korábbi időszak túlzott szociális elkötelezettsége vagy éppen minden korábbit meghaladó építkezése okán a kialakult költségvetési helyzet rendbetételének következményeként lassul a gazdaság; a másik oldalról pedig azt tekinteni feladatnak, hogy folyamatosan, újra és újra nyomást gyakorolni a kormányra, hogy újabb és újabb költésekkel lépjen újra bele abba a folyóba, amibe Magyarország nemcsak belelépett, hanem benne fürdött éveken keresztül - igazuk van, részben a mi hibánkból.
Jó lenne megpróbálni okos beszélgetéseket folytatni egymással. Szerintem ne tegyünk le ennek az esélyéről. Soha senki nem vitatja, hogy ahhoz, hogy Magyarország újra erős legyen, annak az egyik feltétele, hogy a közpénzügyeinket rendbe tegyük. Ezt nem vitatják! Nem vitatja senki, hogy éppen ezért a korábbinál még többre van szükség, például intézményes garanciára. De hát, kérem, akkor az a felelősség énszerintem, mint a saját hétköznapi életünkben, hogy az, aki azt mondja, hogy a közösből erre vagy arra fizessünk még, mert van egy jó ötletem, népboldogító javaslatom, akkor egészen pontosan megmondja, hogy honnan.
Tévednek azok az ellenzéki képviselők, akik úgy gondolják, hogy 2010-nek ugyanaz lesz a logikája, mint 2006-nak vagy 2002-nek. Most szólok előre: akik azt gondolják, hogy azzal a politikával ma Magyarországon sikeresnek lehet lenni, hogy mindennap fel fogok állni ellenzéki képviselőként, és hol ennek, hol annak kérek még pár milliárdot, hogy azt lássák, hogy mi vagyunk a népbarátok, szörnyű csalódásban lesz részük. Az ország változik és tanul. Ahogyan 2002-ben a 13. havi nyugdíj javaslata sokak fantáziáját megmozgatta, és hozzájárult ahhoz egyébként eredményében, hogy a nyugdíjasok körében javult az élet lehetősége és minősége, úgy 2006-ban, miután látta az ország, hogy ennek persze van egy ára, már tudta, hogy ezt az árat nem akarja megfizetni.
Én a jövőben tartózkodni fogok - amennyire csak lehetséges - végtelenül leegyszerűsített, helyenként csalódást keltő, butaságokat is tartalmazó ellenzéki és kormányvitától. Nincsen ennek sok értelme. Azt javaslom magamnak és a kormánynak is, hogy tegye a dolgát és menjen előre. Magyarországot ezek a viták így nem segítik, legfeljebb elvonják a mi személyes energiánkat vagy a kormány energiáját attól, ami a dolga.
(15.40)
Mert természetesen lehet azon lamentálni, hogy ennek a programnak mekkora szelete volt világos 2006 áprilisát megelőzően. De a program értelme, Magyarországot szolgáló volta ettől független!
Végig lehet azt gondolni, hogy a felsőoktatás átalakításának valamennyi részlete, amit tettünk, ismert volt-e 2006 előtt. Ebben akár még lehet bennünket kritizálni is. Majd megvitatjuk. De ez nem mentesít egyetlenegy törvényalkotót sem - beleértve az ellenzéket is -, hogy azt mondja, hogy ezzel meg ezzel nem értek egyet, és ezt és ezt csinálnám. Csinálnám! - azt nem halljuk.
Egy évvel ezelőtt azt mondtam, hogy van három dolog, aminek neki kell indulnunk most: rendbe kell tennünk a költségvetést, el kell indítanunk jó néhány területen az állam működésének megváltoztatását, reformokat indítunk, és elindítjuk a hétéves Új Magyarország fejlesztési tervet. Egyensúly, reform, fejlesztés. Ez a három fogalom volt a kormányprogram alcímében olvasható. Hát akkor vessünk számot ezzel, hogy ez hogyan sikerült!
Mára senki nem vitatja, hogy ennek az első része, az egyensúlyi része, az a vártnál gyorsabban halad. Van vita, hogy lehetett volna-e más szerkezetben. Igazuk van. Lehetett volna lényegesen fájóbb módon, csontig hatolóan hozzányúlni szociális ellátórendszerekhez, visszavenni családtámogatást, nyugdíjtámogatást és sok mindent. Lehetett volna. Ez egyébként minden bizonnyal segített volna a növekedésnek. De azért itt is egy kettős beszéd zajlik! Soha senki - legalábbis a ma felszólalók közül - nem állt azzal elő az elmúlt egy évben, hogy azt szeretném javasolni a kormánynak, hogy azért, hogy a gazdasági növekedést legalább olyan módon ösztönözze, mint szlovák barátaink, vegye vissza mindenkinek a nyugdíját. Sőt erőteljes tiltakozás zajlik még amiatt is, hogy az Európában egyébként kifejezetten magasnak számító induló nyugdíjakat - csak az induló nyugdíjakat - korrigáljuk, már csak azért is, mert hozzáteszem, hogy a régen nyugdíjba mentek között és az új nyugdíjasok között ez hallatlan feszültséget hordoz.
Nem lehet egyidejűleg aggódni Magyarország erejéért, de csak amellett érvelni, hogy arra kérem továbbra is önöket, hogy további szociális elköteleződést tegyenek, sőt bővítsék azt. Azt hiszem, hogy itt az önök álláspontja nem felelős, és ezt önök is tudják, csak nem mernek egyenesen beszélni. Tőlünk számon kérik az egyenes beszédet, önmaguk pedig nem mernek világosan beszélni. Rajtunk számon kérik, hogy mit mondtunk a kampányban, de elfelejtik, hogy milyen hangulatot teremt az a világ, ahol az az egy mondat évekről korábban, hogy bizony itt előbb-utóbb lesz majd vizitdíj, mert kikerülhetetlen a magyar egészségügy állapotában, arra késztette önöket egy évvel ezelőtt, hogy azzal riogassák Magyarország összes polgárát, hogy itt egy mandulaműtét, kérem szépen, 280 vagy 120 ezer forintba fog kerülni, lényegében lehetetlenné téve Magyarországon az okos, normális szakmai diskurzust.
Muszáj azt értenie Magyarországnak és a parlamentnek, hogy ha fenn fog maradni ez az átlátszó, avítt politizálás, akkor esélye sem lesz az országnak, hogy egyetértsünk. De van nekünk egy nagy reményünk, hogy az ország ezt látja és tanul ebből. Tanul, mert kiderült az új többségről, éppen az elmúlt hetekben, hogy az új többség a tekintetben nem bírja az ország támogatását, hogy az ország erre a bizonyos új többségre bízná magát, hogy kormányozzon. És tudják, miért? Mert az ország tanul. Érti, hogy hol kell változtatni.
Azt gondolja valaki, hogy elegendő a politizálásból annyi, hogy mindennap egy picikét megpróbálok az ország kedvére tenni? Akik így tesznek, azokat nem erős politikusoknak, államférfiaknak gondolják, hanem ripacsoknak. El kell dönteni: valaki a politikában ripacs szerepet játszik, vagy megpróbál felelős nemzeti gondolkodást? Ez a kérdés.
Fejlesztések dolgában, merthogy semmi nem sikerül. Kérem szépen, Magyarország a negyedik Európában, amelynek elfogadták a fejlesztési tervét, elfogadták az összes operatív programját. Önök azt mondták egy évvel ezelőtt, hogy még nem is lesz ilyen. Sőt azt is tudom mondani, az első három nemzetnek, amelynél már elfogadták előttünk, együtt nincs annyi operatív programja, mint Magyarországnak egymagában. Nekünk ugye 15 van.
Azok a parlamenti képviselők, akik a patkó másik oldalán ülnek, egy éve másról sem beszélnek, hogy itt van a világvége, és Magyarország fejlesztéspolitikája megbukik. Közben mi voltunk a legelsők egész Európában - nem a negyedikek, a legelsők -, ahol megnyílottak pályázatok, ahol ma kis- és közepes vállalkozások 10-15 millió forintos támogatást úgy kapnak automatikusan, hogy a döntést követő 3-4 héten belül náluk a pénz, és lehetetlen beavatkozni pártpolitikai alapon, mert normatív a támogatás.
Azt olvasom éppen a mai napon az egyik újságban, hogy az egyik ellenzéki vezetésű város képviselő-testülete fél-félmillió forintot ad egy-egy vállalkozásnak, ha az bővíti a vállalkozását. Rendkívül tiszteletre méltó. Az ellenzék értékvilágát egyébként magáénak tudó napilap erről pozitívan is tudósít. Azt tudom mondani, Magyarországon ennél bővebb, átfogóbb és nagyobb támogatások nyílnak meg és nyíltak meg már az elmúlt hónapokban. Igazuk van, ez a növekedés, amit most Magyarország produkál, ha így maradna, akkor az Magyarországnak iszonyatos károkat okoz. Igazuk van. Na de, kérem szépen, itt kétfajta közelítés van. Van egy állítás, ami azt mondja, hogy a növekedés úgy lesz jobb, ha csökkentjük az adókat. (Tenyerét többször összeütve:) Ennyi a programom.
Igazuk van, ez egy hosszú, talán megterhelő előadás volt. Nem vitatom. De legalábbis azt állítja a kormány, hogy ez önmagában így nem igaz, hanem érzékelve az összetettségét ennek a kérdésnek, azt mondja, hogy nyolc pontban lehet összefoglalni, hogy mit kell csinálni annak érdekében, hogy újrainduljon a gazdaság. Azt mondja Dávid elnök asszony, hogy nekik négy pontjuk van. Remek! Össze kell tenni!
A kilencvenes évek közepe óta a magyar vállalkozások hatékonyságnövekedése egyre kisebb. A kilencvenes évek közepe óta. Hosszú távú alkalmazkodási problémáink vannak. Nem akarok gazdaságpolitikai fejtegetésekbe bocsátkozni, mert nem itt a helye, de mindenki tudja, aki növekedési és fejlesztéspolitikával foglalkozik, hogy a gyors növekedés első számú tényezője a gazdaságba, a termelésbe bevonható új kapacitások sokasága, amely vagy fizikailag és mennyiségben jelenik meg - új munkaerő van és új tőke -, vagy hatékonyságnövekedésben, ami meg fejlesztésből van. Magyarország kulcsproblémája évek óta, hogy nincs elég szakképzett munkaerő, és ezen túllendülni csak évekkel lehet. Sokadszor mondom, hogy nem egy olyan térség van, ahol egyébként 20-30 százalékos munkanélküliség van, de ha oda egy komoly ipari üzemet telepítenének, igen nagy bajban lennénk.
Nem azért veszítjük el ezeket a pályázatokat, mert mi kevesebbet ígérünk, mint a szlovák barátaink, hanem azért, mert amikor körülnéznek, akkor azt mondják, hogy ott autópálya van - igazuk van. Az egy forintra vagy euróra jutó termelékenységben mi vagyunk a legjobbak. Mi nem vagyunk olcsójánosok, de hogy egy forintért mi mennyit adunk, abban mi vagyunk a legjobbak. Nem olcsók vagyunk, de a leghatékonyabbak a munkaerőben, az egész régióban. De van egy probléma - és az nem az adó szintje döntően -: nincs elég hadra fogható ember a legtöbb helyen.
Igazuk van, a kis- és középvállalkozások fejlesztése azért is fontos, mert ők egy, kettő, három, négy, öt, tíz embert vesznek fel. Ilyet lehet találni. De nagy tömegben, egy új autóipari beruházásnál, amelyhez ezres létszámban kell ember, különösen a kiszolgálókkal, ott Magyarország bajban van! Ha nem vagyunk képesek ezt okosan megbeszélni, hanem a Mózes-hitűeknek tartott ocsmány előadást kell hallgatnunk itt, akkor Magyarország rossz úton jár.
Amit itt elmondtunk, az nem egy új kormányprogram, az abba a sorba illeszkedik, amit év elején elkezdtünk.
(15.50)
Cselekedni, változtatni szeretnénk, igen, megújítani és erősíteni az országot. És ebben a dologban nem fog eltántorítani az sem, ha az ellenzéki képviselők egy része továbbra is a régmúltat idéző és Magyarországnak sok bajt okozó féligazságokkal, plakátszavakkal próbálja meg elterelni a vitát a lényegtől. Nem fogom engedni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Több pénzt az embereknek!) Megyünk előre. Tesszük a dolgunkat. Ezt az országot erőssé fogjuk tenni annak érdekében, hogy gyerekeinknek és unokáinknak jobb életük legyen.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
