KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Ormánság tisztességben, éppen ezért szegénységben élő népét felzaklatták a szélsőségesveszéllyel kapcsolatos riogatások. Felzaklatták, mivel az ő tisztességben, ezért szegénységben leélt életük alapján képesek tárgyilagosan és széleskörűen megítélni a körülöttük élő világot. Hiszen találkoztak ők is szélsőséggel az elmúlt évtizedekben, főleg Pécsett, a megyeszékhelyen, csak éppen a baloldali szélsőségektől zengett a város és környéke.
Az ormánságiak pontosan emlékeznek, hogy az 1990 előtti egypárti diktatúra egyik sajátossága volt, hogy csak éppen a regnáló szélsőbalról nem volt szabad beszélni. Az 1990 utáni idők furcsaságaként a köztünk élő szélsőbal intézményes továbbélésének feltárásáról továbbra is tilos beszélni. Negyvenöt év szélsőbalos diktatúra után vajon miért él ez a tabu a még mindig virulens szélsőballal kapcsolatban? Talán mert a szélsőségek találkozása éppen a szélsőbal jogutódpártjában érhető tetten? Hiszen a Zuschlagok nem a semmiből nőttek ki. Az értelmiségünk jelentős részénél megfigyelhető szelektív emlékezetnek valószínűsíthetően lélektani okai vannak, hiszen egykori karrierépítésük feltétele volt az állampártba való belépés.
Ezzel az előzménnyel érthető a hetente hallható mentegetődzés: azért az eszme szép volt. Nézzük csak azt a szép eszmét, amely így szólt: “a marxizmus-leninizmus alapja az osztályharcra épül”. Az osztályok likvidálását jelentő osztályharc valójában a rasszizmus egyik faja volt akkor is, és ezt még szépnek nevezni a XXI. században több mint furcsa. Egyébként is, aki egykor az egyetemi felvételi bizottságban a KISZ képviselőjeként származás alapján ítélte meg a felvételizőket, az a rasszizmust magánál és a maga háza táján keresse, üljön ma akármilyen magas pozícióban. Hogy mégis másoknál keresik? Lélektanilag ez is érthető. Ezt hívják projekciónak, ami a saját belsőnek másokra történő kivetítése.
Az Ormánságban még emlékeznek arra, amikor sok mai politikai felsővezető szélsőséges gárdista egyenruhában masírozott Pécsett, Budapest utcáin és másutt. Ez a szovjet típusú Ifjú Gárda szélsőséges eszközökkel és szélsőséges propagandával védte az akkori diktatúrát. És ezek az elemek most ott ülnek a közigazgatás csúcsain. Hasonlóan a másik szélsőséges, diktatórikus gárdához, a munkásőrökhöz, akikkel ugyanez a helyzet.
'56 kudarca után a mindenható párt megszervezte a törvénytelen, irreguláris párthadsereget. Ugyanilyen paramilitáris seregek gyártották a hullahegyeket legutóbb is a Balkánon. De míg azokat a felfegyverzett pártkatonákat most Hágába idézik, addig nálunk ugyanezek jelenleg is a közigazgatásban ülnek. Jóllehet, a Ktv. alapján ezek a paramilitáris elemek jelenleg sem lehetnének köztisztviselők és állami vezetők, a kezdeményezett másik törvénymódosítás alapján ez a nemzetbiztonságilag is tarthatatlan állapot remélhetőleg felszámolódik. Mert amíg ez a szélsőség az állam testében él, addig nem beszélhetünk Magyarországon valódi demokráciáról.
(23.50)
Az egykor a terrorista Carlost bújtatók jogutódai és a ma is egykori terroristák kultuszát - például a Che Guevara-kultuszt - ápoló, szélsőséges, anarcho-terrorszimpatizánsok tartanak kiselőadást szélsőségről, terrorveszélyről és demokráciáról, vagyis olyan dolgokról, amikről szélsőségben szocializálódott életük folyamán fogalmuk sincs. Ezekre a politikai kalandorokra leginkább talán a mintegy 1800 évvel ezelőtt élt jogász-ügyvéd, Tertulliánusz megállapítása a legtalálóbb: “A Sátán változatos módokon versengett már az igazsággal. Néhányszor megvédése látszatát keltve zavarta össze.” Igen, beszélni kell a szélsőségről, mert a szélsőség és a rasszizmus minden formája és minden színe mélységesen elítélendő.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem