PÁNCZÉL KÁROLY

Teljes szövegű keresés

PÁNCZÉL KÁROLY
PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Megkezdődött az új tanév. Szeptember elejéig mintegy ötszáz intézményt szerveztek át vagy szüntettek meg, pedagógusok ezrei maradtak állás nélkül, de hogy pontosan mennyien, arról önöknek sejtelmük sincs, vagy csak titkolóznak. Annyit azonban már kénytelenek voltak elismerni, hogy az állásukat elvesztők száma meghaladta a 8800-at, a megszüntetett álláshelyek száma pedig meghaladja a tízezret. Nem is titkolják, hogy önök szerint még az elbocsátásoknak sincs vége. Sok iskolás és szülei számára az utolsó pillanatban derült ki, hogy a települési iskola nem nyitja meg kapuit; volt, hogy kommandósok zavarták el a szülőket, gyerekeket az iskolától. A minisztérium próbálja úgy lefesteni a helyzetet, mintha ez a fenntartó késedelmes döntésének a következménye lenne, és nem azoké a sokszor megoldhatatlannak látszó helyzeteké, amelyek elé a kormány állította őket a drasztikusan változó szabályozással és drámai mértékű pénzelvonással. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy nem egy fenntartó a nemrég épített vagy felújított iskolájára tett lakatot.
A gyerekek tömegei számára jelent hatalmas gondot az új iskolába való eljutás. Miközben ezrek kénytelenek más településekre utazni, önök csak 23 kistérségi társulásnak adtak 27 darab iskolabuszra támogatást. Megkezdődött a tanév, és 350 ezer tankönyv nem jutott el az iskolákba, egy részük még a nyomdába sem. Lesznek könyvek, amelyek csak hónapok múltán kerülhetnek a diákok kezébe. Miközben a magyar közoktatás példátlan sokkhatást szenvedett el az elmúlt hónapokban, a szocialista politikusok szokásos tanévkezdésről beszélnek, mint ahogy egy megelőző interpellációban tette ezt Tatai-Tóth András is. Feltehetően nem érzékelik, milyen súlyos mulasztások terhelik önt azért, hogy a tanévkezdést nem készítette elő megfelelően.
Tisztelt Miniszter Úr! Felelősnek érzi-e magát azért, hogy a közoktatásban ilyen káosz alakult ki a tanévkezdésre? A közoktatás drámai helyzete enyhíthető volna azzal, ha a kormány a jövő évi költségvetésben visszaadná azt a pénzt, amit 2007-ben az intézményektől elvett. Tesz-e ön lépéseket ennek érdekében? Növelik-e jövőre az iskolafenntartók támogatását?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem