VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolhattuk, hogy Balatonőszöd után a trükkök százai véget érnek, de úgy tűnik, hogy még mindig a javában, a sűrűjében tartunk. Ön három kérdésre válaszolt, de egyik kérdésre sem adott tényszerű, valós választ.
1. Európát ez a jelzálogpiaci válság elérte. Már két német bank ment eddig csődbe, miniszter úr, éppen most próbálják a harmadikat megmenteni.
2. Az árfolyam kérdése. Hát még az aznapi árfolyamot sem tudták elérni az értékesítéssel, 2100 forint volt az árfolyam, önök pedig 2025 forintért adták el a részvényeket, vagyis minden részvényen a magyar állam - és így a magyar állampolgár is - 75 forintot tényszerűen bukott.
3. A magyar állampolgárokra önök egy percig sem gondoltak, hiszen még a mai napig sem tudjuk, hogy ki az a tíz hazai és tíz külföldi intézményi befektető, akinek eladták az FHB 50 százalék fölötti állami részvénytulajdonát. Ön megígérte, hogy ezt közzé fogják tenni, de erre a mai napig nem került sor. Három letétkezelő nevét hozták nyilvánosságra, de még a mai napig sem tudjuk, hogy végül is önök kinek tudták értékesíteni az FHB állami részvénycsomagját.
Nagyon sajnálom, miniszter úr, hogy ilyen választ adott. Szerintem a parlament számára ez nem elfogadható. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
(18.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem