TÁTRAI MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

TÁTRAI MIKLÓS
TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az állam feladata - amellett, hogy segíti a rászorulókat, és támogatja a nehéz helyzetbe kerülteket - az is, hogy öngondoskodásra ösztönözzön, kedvező lehetőségeket teremtsen mindazoknak, akik gondolnak a későbbi évekre, akik többlet-erőfeszítéseket is tesznek annak érdekében, hogy nyugdíjasként is jó körülmények között élhessenek.
Az öngondoskodás új lehetőségét teremti meg a törvényjavaslat, amely a foglalkoztatói nyugdíjról és annak intézményeiről szól. Hangsúlyozni kell, hogy a foglalkoztatói nyugdíjrendszer az önkéntes megtakarítási lehetőségek palettáját szélesíti, a kötelező nyugdíjrendszer szabályait egyáltalán nem érinti; a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer és a magánnyugdíjrendszer szabályozása így e törvényjavaslat elfogadását követően is változatlan marad.
A foglalkoztatói nyugdíjrendszer természetesen alapvetően a foglalkoztatók tevékenységére épül, azon alapszik, intézményeit a foglalkoztatók alapíthatják meg, illetve ők csatlakozhatnak a pénzügyi szervezetek által létrehozott intézményekhez. A jogszabály lehetővé teszi majd, hogy ezekbe az intézményekbe a foglalkoztatók munkavállalóik részére befizethessenek, nyugdíjalapot teremtsenek, a foglalkoztatók befizetéseit pedig a munkavállalók saját hozzájárulással is kiegészíthetik. A hatályos jogszabályok jelenleg is lehetővé teszik az Európai Unió más tagállamában működő intézményeknek a foglalkoztatói nyugdíj szolgáltatását. Ezt a lehetőséget a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekről szóló, 2005 októberében elfogadott törvény is biztosította. A most benyújtott törvényjavaslat a korábbi lehetőség fenntartása mellett teszi lehetővé a szolgáltató intézmények magyarországi alapítását.
A törvényjavaslat elfogadásával Magyarország - az Európai Unió Bizottságának állásfoglalásával megegyezően - egyúttal eleget tesz jogharmonizációs kötelezettségének is. A kormány célul tűzi ki, hogy az öngondoskodás újonnan kialakításra kerülő intézményrendszere magas hatékonysággal működhessen, járuljon hozzá az időskori létbiztonság további erősítéséhez. Ennek érdekében a kormány azt tervezi, hogy az új intézményekbe történő befizetést ösztönző adózási szabályokat terjeszt az Országgyűlés elé. E szabályokat a közeljövőben benyújtásra kerülő adótörvénycsomag tartalmazza majd, az egyes öngondoskodási formák egyenrangú adózási feltételei megteremtésének szándékával. A befizetés ösztönzése természetesen nem a jól működő öngondoskodási formák visszaszorítását, hanem azok kiegészítését szolgálja majd.
Az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat részletesen meghatározza a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény létrehozására, működtetésére és gazdálkodására vonatkozó szabályokat. Ennek során a biztonsági előírások fokozott érvényesítése a működés, a gazdálkodás egész területén nagy hangsúlyt kap. A törvényjavaslat ezért részletesen meghatározza a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ellenőrzési jogkörét is.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat elfogadása az öngondoskodás terén egy új intézményi forma kialakításával jelentősen hozzájárul majd az időskori létbiztonság erősítéséhez. Kérem tehát, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem