DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amióta az Európai Unió tagjai vagyunk, ez az a törvény, amikor úgy érzem, hogy a kormány nem tud mit kezdeni azzal, amit beterjesztett, és ugyanakkor kényszerhelyzetben van, mert be kell terjeszteni ezt a törvényt, és jogharmonizációs kötelezettségeink ezt előírják.
A 2003/41. számú európai parlamenti és tanácsi irányelvet már 2005. szeptember 23-áig át kellett volna ültetni a magyar jogrendszerbe. Akkor, amikor a 2005. évi CXI. törvényt megalkotta az Országgyűlés, és az hatályba lépett, már akkor sem tudtuk ezt a határidőt tartani, mert az csak október 26-án lépett volna hatályba.
(13.20)
Ez még önmagában olyan nagy tragédiát nem jelent, de nyilvánvalóan az Európai Unió joga úgy működik, hogy ha egy határidőt egy irányelv átvételéhez megjelölnek, addig a határidőig ennek a tagállamok jogában működnie kell. Nem hiszem egyébként, hogy a kormány 2005-ben ne ismerte volna kellően ezt az irányelvet, és ne tudta volna, hogy amit csinál, az még félmegoldásnak sem jó. Mert 2005-ben mindössze arra vállalt a kormány kötelezettséget az ilyen típusú intézmények kapcsán, amelyek Nyugat-Európában így vagy úgy működnek - itt persze mi hangoztatjuk, hogy jól működnek, de fogalmunk sincs róla, hisz ezeket a számításokat kutatjuk, erre lettünk volna kíváncsiak a költségvetési bizottság ülésén, hogy ez hogyan illeszkedik egy fejlett ország nyugdíjrendszerébe. Mert az, hogy az az önkéntes résznek eleme, a napnál világosabb, de mégis hogyan alakítja ott a nyugdíjpiacot, erre vonatkozóan semmiféle anyagot nem láttunk.
A kormány akkor is tudta, hogy nyilvánvalóan a teljes jogszabályt át kellene ültetni a magyar joganyagba, mégse tette 2005-ben, mert gondolom, azt érzékelte vagy azt gondolta, hogy a magyar nyugdíjrendszernek a legkisebb gondja az, hogy mi van az öngondoskodás rendszerében, hisz igazán nem ezzel van gondja, hanem azzal van gondja, ami általában a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságát jelenti, megjegyzem, egész Európában, de Magyarországon különösen. Hála istennek a magyar emberek is tovább élnek, mint mondjuk, fél évszázaddal ezelőtt éltek, csak sajnos egyre kevesebben jönnek be ebbe a rendszerbe, egyre többeknek kell kifizetni, és egyre kevesebb az a munkavállaló, aki befizetne a nyugdíjkasszába azért, hogy majd egyszer nyugdíjat kapjon.
Tehát 2005-ben is a kormány tisztában volt azzal, hogy amit csinál, félmegoldás, de mivel nem érezte különösebben szükségét az egésznek ennek a rendszernek a meghonosítására, tartok tőle, hogy némileg tudatosan szabotálta el az irányelv átültetését. Logikus ez persze akkor se volt, mert ezzel mit értünk el? Azt értük el, hogy a Nyugat-Európában működő ilyen típusú intézmények Magyarországon kifejthetik tevékenységüket - kifejthették volna, ha valami ösztönzőelem beépült volna az egészbe -, és ezt a piacot, a magyar piacot ilyen szempontból felkínáltuk a nyugat-európai ilyen típusú intézményeknek. Most, amikor az Európai Unió macerál minket - mert nem tehet mást az Európai Bizottság -, akkor nyögvenyelősen megalkotjuk ezt a jogszabályt.
Először azt a választ adtuk az Európai Bizottságnak, hogy jó, jó, tudjuk, hogy nem egy tökéletes jogharmonizáció, amit tettünk, és majd megalkotunk egy ilyen törvényt. Az Európai Unió ezzel sem elégedett meg, és ezért elindította a Bizottság ellenünk a megfelelő eljárást. Ez már késztetés volt arra, hogy a kormány ezt a törvényjavaslatot beterjessze az Országgyűlésnek azért, hogy ezt az eljárást leállítsa. És akkor itt az államtitkár úrtól a négyperces expozéjában arról hallunk, hogy majd az adótörvények beterjesztése során jön az az elem, ami egy kicsit is érdekessé teszi ezt az intézményt. Igen - mondom Béki Gabriellának, hogy ha ez nem jön, akkor ez az intézmény nem fog tudni működni.
Tehát ha azoknak a foglalkoztatóknak, akik Magyarországon amúgy is agyonterheltek - mindig erről beszélünk, hogy ezeknek a terheit, az élőmunka terheit csökkentenünk kellene a többletfoglalkoztatás reményében -, a terheit nem csökkentjük, ha ezt nem tudjuk megtenni, és valami mézesmadzagot nem kínálunk fel a foglalkoztatóknak, mondjuk, a nagyon jó munkaerő, a hosszú távon foglalkoztatott munkaerő megtartása vagy odakötése érdekében - például egy ilyen típusú intézménnyel is a legjobbakat oda akarja kötni magához -, tehát ha egy ilyen elemet nem építünk be a rendszerbe, akkor ez a rendszer itt működni nem fog. Azt mondhatjuk persze, hogy van egy újabb intézmény, az öngondoskodásnak létrehoztunk egy újabb intézményt, de hogy ez működni nem fog, az biztos. És a kormánynak itt vannak a szorító kényszerei. Tudja jól, hogy ezt ösztönözni kellene, a hosszabb távú megtakarítás érdekében ez racionális lenne. De itt van a rövid távú csapdahelyzet, amikor a kormány nem tud egyetlen huncut fillérről sem lemondani.
Tegnap a miniszterelnök úr 48 pontban foglalt beszédéből kiolvasható volt, hogy jövőre mindenre lehet számítani, csak nem a terhek csökkentésére, sem a magánember esetében, sem a foglalkoztatók esetében. Ezért mondtam azt, hogy a kormány egy olyan törvénytervezetet nyújtott be, amivel igazán nem tud azonnal mit kezdeni. Majd egyszer, hosszú távon ez működni tud, de tartok tőle, hogy a kormány érdemi lehetőségeket nem fog találni ahhoz, hogy ennek az intézménynek az igazi működését Magyarországon elősegítse.
Ugyanakkor én azt gondolom - és mondom az ellenzéki képviselőtársainknak is -, hogy a törvényt ennek ellenére meg kell alkotnunk, akkor is, ha ezt rossz szájízzel alkotjuk meg, azért, mert nem kaptunk választ a bizottsági üléseken azokra a kérdéseinkre, amelyekkel ennek az intézménynek a rendszerben elfoglalt helyét firtattuk, és arra voltunk kíváncsiak, hogy ez hogyan fog működni.
Béki Gabriellával abban én egyetértek, azt elképzelhetetlennek gondolom, hogy az amúgy is teljesen üres és semmire nem elég nyugdíjkasszából ösztönözzük ezeket a megtakarításokat.
Kik tudnak elmenni ebbe az irányba? Nyilvánvalóan a jó keresetű emberek, akiknek a jövedelme lehetőséget biztosít arra, hogy a havi, normális életvitele mellett megtakarítson. Az rendben van, hogy ezt is ösztönözzük. Kik lesznek azok a foglalkoztatók, akik erre képesek? A legjobbak. Talán azok a multik, akik ilyen típusú intézményeket működtetnek Nyugat-Európában, és azok a magyar munkavállalók, akik multiknál dolgoznak, joggal várják el, hogy őket is ilyen típusú intézményekkel ösztönözzék. De hogy ezt a támogatási rendszert a nyugdíjkasszából nem lehet megteremteni, az egészen biztos, hisz a nyugdíjkassza amúgy is évente kiegészítésre szorul.
A nyugdíjkassza esetében persze nehezebb a helyzet, mint az egészségügyi kassza esetében, ahol a kormány, ha nem is mondja ki, de eldöntötte, hogy kurtítja az egészségügyi ellátások körét, fel akar számolni egészségügyi intézményeket, pénzt akar kivonni az egészségügyi ellátás rendszeréből, ez ma már a napnál is világosabb. Ezt ugyanilyen direkt módon nem lehet megtenni a nyugdíjkassza esetében, mert azt nyilvánvalóan egyetlen kormány, a jelenlegi kormány se fogja felvállalni, hogy azt mondja, hogy nincsen lehetőség nyugdíjak emelésére úgy, ahogy ez eddig történt, más, indirektebb technikákkal kurtítja meg a nyugdíjasokat akkor, amikor például áfaemelésekkel azokat a pénzeket, amiket nyugdíjban, 13. havi nyugdíjban odaad nekik, azt más technikákkal visszaveszi. Tehát az szóba se tud kerülni, hogy a nyugdíjkasszából finanszírozzunk ilyeneket. A költségvetés fogja ezeket az ösztönzőket megteremteni, ha erre képes lesz.
Ez az államtitkár úr és a pénzügyminiszter nagy dilemmája, ez mindannyiunk nagy dilemmája. Ezért államtitkár úr négy kerek percen keresztül beszélt az expozéjában erről, és túllépett a törvényen, és azt mondta, hogy meg kell alkotni, ezért támogassátok a törvényt. Én egyébként ezzel a gondolattal egyetértek, meg kell alkotni a magyar parlamentnek ezt a törvényt. Mi jó szívvel azért nem állunk melléje, mert egyszerűen nem látjuk, hogy hogyan illeszkedik abba a rendszerbe, amelynek a fenntarthatatlanságát mindenki érzékelni, nemcsak a parlamenti képviselők, hanem azok a nyugdíjasok is, akik minket néznek. Ők egyébként azért szomorúak, mert azon szurkolnak, hogy lesz-e nyugdíjuk, mi meg az öngondoskodásról beszélünk, a szolidaritás meg mintha elsikkadna.
Az öngondoskodás rendszerét én üdvözlöm, de szeretném látni a másik lábat, amiről egyelőre a szocialista kormány nem is beszél, vagy csak a propaganda szintjén. Ezért felemás érzésekkel szólal meg egy kereszténydemokrata képviselő, de európai jogot ismerő emberként tudom, hogy meg kell alkotnunk ezt a törvényt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
