MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egész fejlett világot és Európát is sújtja az a probléma, amelyet röviden elöregedésnek neveznek, aminek lényege az, hogy egyre kevesebb gyerek születik, és ennek következtében felbillen az a korábban fenntartható generációs egyensúly, az időskorúak, a középkorúak és a gyerekek közötti egyensúly, amely évszázadokon keresztül jellemezte a fejlettebb világot és Európa nagy részét is. Ilyen körülmények között ugye nő, arányaiban is nő az időskorúak száma, és csökken az aktív generációk létszáma, csökkennek ezért a befizetések, és nőnek a kifizetések, ha az állam oldaláról nézzük.
Az elmúlt évtized egyik vagy sokak szerint egyetlen reform jellegű lépését, a magánnyugdíj-pénztári rendszer kialakítását akkor is igen élénk vita övezte. A Bokros-csomagot követő időszak történéséről beszélünk, amikor is kötelezően a pályakezdőknek, az idősebbeknek pedig lehetőségként a magánnyugdíj-pénztári rendszer kialakítását tették lehetővé és az abba való belépést. Ennek a rendszernek a tapasztalatai azonban az elmúlt időszakban számos kedvezőtlen, negatív tanulsággal szolgáltak. Most a Magyar Nemzeti Bank és más kutatóintézetek írásaiból is kiolvasható, hogy mintegy másfélszázezer az a lakosságszám, amely rosszul jár a magánnyugdíj-pénztári rendszerrel, ahol is nem áll rendelkezésre a 13. havi nyugdíj, és a pénztárak nem váltották be a hozzá fűzött várakozásokat, illetve nem előzte meg az állam részéről olyan világos ismertető kampány, amelyben tájékoztatták volna a magánnyugdíjpénztárba belépő embereket, hogy milyen körülmények között éri meg az ő számukra az ebbe a rendszerbe való belépés. Így utólag, nyilvánvalóan sok feszültséggel és drágább módon kell majd orvosolni ezt a problémát - amennyiben ez egy lépéssel orvosolható, attól tartok, hogy nem -, hogy a pénztárak drágábban működtek, a hozamok pedig nem elégítették ki azokat a várakozásokat, amelyeket a rendszer bevezetésétől, majd azt követően remélni lehetett.
Ilyen körülmények között nagyon kockázatos és különösen érzékeny minden olyan változás, amely a jelenlegi nyugdíjrendszernek - amely immár hárompilléres, állami, magán-, kötelező, részben kötelező magánnyugdíj-, illetve önkéntes pénztárakat, magánnyugdíjpénztárakat jelent -, ennek a rendszernek a megbontására, kiegészítésére vagy bővítésére vonatkozik.
Meggyőződésem szerint és a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség meggyőződése szerint a jelenlegi rendszer, amelynek folyamatos felülvizsgálata egyébként napjainkban is tart, ezért csak nagyon nagy körültekintéssel módosítható, bővíthető. Ez a beterjesztett törvényjavaslat mégis ezt teszi, ezt a lépést kívánja megtenni, úgy, hogy a bizottsági üléseken kinyilvánított világos igények ellenére sem tud olyan hatástanulmányokat prezentálni, a képviselők és az érintett emberek számára iránymutatásul szolgáló tanulságokat levonni, amelyek alapján világosan megfogalmazható lenne, hogy vajon hogyan fog ez az új részelem hatni a jelenleg már nyugdíjban lévő vagy nyugdíjba készülő állampolgárok nyugdíjára, jogosultságaira.
Tehát ha belép egy új rendszer, akkor látni kell egyébként, hogy például a pénzek elköltése, amely a ’97-es időszakban a közvetlen állami szférából átkerült a magánszférán keresztül részben vissza az állami szférába, hiszen állampapírokat vettek a magánnyugdíjpénztárak, de kétségtelenül drágább megoldás volt, mint ha közvetlenül az állam tette volna ezeket - mondom, a tanulságai sem lettek megfogalmazva -, s ha itt ezek a fogyasztói nyugellátást szolgáltató intézmények az európai uniós pénzpiacra viszik ki ezeket a befizetéseket és ott kötik le, az nyilvánvalóan hatással lesz a magyar tőkepiacra és a magyar államadósság finanszírozására is. S ugyanúgy hatással lesznek ezen hozamok és ezen lehetőségek a meglévő kifizetésekre és az eddigi rendszerekben tartózkodó emberek nyugellátására és életkörülményeire. Tehát nyugati pénzintézetek alapvetően külföldi befektetésekkel fognak majd várhatóan szerepet vállalni és kapni, és megváltozik az egész erőtér és az egész pénzáram, ami eddig alapvetően magyarországi pénzintézetekkel és magyarországi befektetésekkel valósult meg.
Ilyen körülmények között azt gondolom, hogy nem lehet felelősen parlamenti döntést hozni, amíg ezek a hatásmechanizmusok nincsenek tisztázva, és nem kapunk megnyugtató válaszokat azokra a kérdésekre, hogy vajon ez az új rendszer, ez az új részeleme a nyugdíjrendszerünknek vajon milyen hatást gyakorol a meglévő rendszerekre, a meglévő nyugdíjasokra, a készülődő nyugdíjasokra, a magyar tőkepiacra, a magyar államháztartás finanszírozására és az ezekkel összefüggő hatásoknak az elemzésére.
Ezért a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a jogharmonizációs igény ismeretének tudatában sem tudja a jelenlegi törvény-előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartani, és nem is tudjuk ezért támogatni mindaddig, amíg megnyugtató választ nem kapunk azokra a kérdésekre, amelyeket a felszólalásomban érintettem.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
(13.10)
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem