DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kényszerek körülbelül akkorák, mint amit az előző törvénynél tárgyaltunk, csak ott az Európai Unió joga diktált számunkra, amikor előírta egy irányelv magyar jogba történő átültetését, és itt a kormány csak sok-sok határidőt mulasztva tudta ezt teljesíteni.
Itt gyakorlatilag ugyanez a helyzet, az Alkotmánybíróság diktál a döntéseivel. És jó, hogy így van, hogy az Alkotmánybíróság diktál, mert ha ezt nem tenné, akkor lehet, hogy ez az alkotmányellenes mulasztásos helyzet még évekig fennmaradna. Hogy mióta áll fenn? Amióta az alkotmány 13. § (2) bekezdése rögzíti a kisajátítással kapcsolatban azt, amit rögzít. Azóta ez a helyzet alkotmányellenes, még ha az Alkotmánybíróság ezt csak a döntéseiben tudta is megállapítani.
Egyébként ez egy kicsit felfoghatatlan számomra, hogy a Magyar Országgyűlésnek hosszú évek alatt nem volt energiája arra, hogy a piacgazdaság egyik legfontosabb intézménye, a tulajdon védelme érdekében meghozza azt a jogszabályt, amit most meghozni tervez, és az önkényes, a könnyű kisajátítással szemben a tulajdonosokat és a tulajdont az eddigieknél jobban védje. Tehát ilyen szempontból az Alkotmánybíróság két döntése nemcsak kényszert jelent a Magyar Országgyűlés számára, hanem azt gondolom, hogy a jogállam kiteljesítésének egy fontos intézménye, ha ez a törvény létrejön, de remélem, nem pontosan így, ahogy itt a kormány beterjesztette az Országgyűlés számára.
Részben könnyű helyzetünk van, mert az Alkotmánybíróság sillabuszt is ad két döntésében, a 35/2005. (IX. 29.) számú döntésében és a 22/2006-os döntésében gyakorlatilag pályát mutat az Országgyűlésnek, és megmondja, hogy milyen irányban kell törvényt alkotni. Egyrészt az Alkotmánybíróság azt mondja, hogy az eddigi törvényerejű rendeletben szabályozott célok túl általánosak, és ezért nagyon nagy mérlegelési joga van a kisajátítónak. Ezt kifogásolja. Ha azt vizsgáljuk, hogy az Országgyűlés itt az alkotmány követelményeinek megfelelően egy olyan törvényt alkot-e, amiben garanciát látunk, hogy a tulajdonelvonás csak kivételesen és közérdekből történhet meg, akkor a tvr.-rel összevetve ezt a beterjesztett törvényjavaslatot, nem kérdés számomra, hogy nyilvánvalóan lesz nagymértékű előrelépés.
Ha a közérdekben megfogalmazott célokban történik a tulajdon elvonása, és azt vizsgáljuk, hogy milyen konkrét feltételeket támaszt a jogalkotó ehhez, akkor Vitányi Istvánhoz hasonlóan nekem is, mondjuk, ha valamibe bele kellene kötnöm, akkor elsősorban a honvédelmi feladatok ellátása érdekében szükséges. Tehát ez egy olyan nehezen megfogható gumiszabály, hogy a honvédelmi tárca, a hadsereg a maga érdekeit mindig fogja tudni érvényesíteni.
Pécsi vagy baranyai képviselőként most a dilemma erős előttem, hogy ha nem éppen a Tubesen akarnák megépíteni ezt a radart… - amit remélem, ott nem fognak megépíteni, mert ugyanis ahol megépíteni tervezik, ott nem kell kisajátítani, mert eleve a honvédség tulajdonában van az ingatlan. De ha, mondjuk, a Zengőn követték volna ezt el, ahol nem volt ilyen ingatlan, egy ilyen törvényszakaszra rámutatva, hogy honvédelmi érdek, a folyamat azonnal elindítható lett volna.
Tehát én azt látom, hogy amikor az államnak önmagával szemben szigorúnak kellene lennie, és önmagának kellene a feltételek tisztességes leírása kapcsán korlátot szabnia, akkor az állam nagyvonalú, és azt mondja, hogy honvédelmi érdek. Ki fogja eldönteni azt a honvédelmi érdeket? Az, aki éppen kéri ezt a kisajátítást. Amikor már önkormányzatokkal szemben rendelkezik a törvényalkotó, nem is azt mondom, hogy rigorózus, de akkor már igyekszik pontosabb szabályokat megállapítani.
És nekem azzal sincs gondom, amit Hankó Faragó Miklós képviselőtársam mondott, mert ő gyakorlatilag helyeselte ezeknek a szabályoknak a megfogalmazását. Jelentsen az önkormányzat számára is nehézséget, ha kisajátítani akar, hisz helyi szinten ő a hatalom, ne lehessen csak valamire rámutatni, és azt mondani, hogy márpedig nekem erre az ingatlanra ilyen és ilyen okból szükségem van.
Ugyanakkor kistelepülési fejjel gondolkodva, ha most csak az önkormányzati feladatellátásra gondolok, kötelező önkormányzati feladatnak kell lennie ahhoz, hogy a kisajátítás gépezete egyáltalán meginduljon. Erre egy más véleményt is megfogalmazhatok, és azt mondom, hogy az önkormányzás joga a helyi választóközösséget illeti meg.
(14.30)
Miért ne lehetne, ha helyben azt akarják, hogy valamilyen önkéntes feladatot lásson el az önkormányzat, és ez ott helyi érdek, ez a helyi közérdek, ezért látja el az önkormányzat? Miért nem alkalmazhatjuk ezt a jogintézményt, ha helyben ez indokoltnak tűnik? - teszem fel a kérdést. Miért csak oktatási, egészségügyi, szociális és kommunális tevékenységre korlátozódnak ezek a kisajátítási tárgykörök, ha, mondjuk, ez egy kulturális tevékenység? Most arra gondolok, hogy valahol egy kistelepülésen előbb-utóbb semmi nem lesz temetési szolgáltatásokon kívül. Ez nekem elég nagy gondom, de ha szükség lenne egy közösségi létesítményre, egy közösségi térre, és ez ráadásul kötelező önkormányzati feladat ma még kistelepülésen is, erre a feladatra miért nem lehet kisajátítani? Ez miért kevésbé rangos feladat, mint az oktatási feladat, ami egyébként is elkerül a kistelepülésektől? Ha önkormányzati mezőnyben nézem végig ezeket a feltételeket, akkor azt mondom, hogy ilyen nagyvárosban gondolkodó és egy kistelepülés élethelyzeteihez, egy kistelepülés kötelező vagy önkéntes funkcióihoz kevésbé igazodik ezért ez az ellátás.
Én azt el tudnám képzelni, hogy önkéntesen felvállalt feladat esetén is ez megtörténhessen. Most ezt a törvényalkotó kizárja. Azt is el tudom képzelni, hogy akkor még szigorúbbak legyenek a feltételek, tehát ha nincs egy törvényi kötelező parancs az önkormányzati feladatellátás mellett, hanem csak a helyi önkéntesség - ezt hozzáteszem, az a választópolgárok felhatalmazásából történik -, ott azért én ezt megfontolás tárgyává teszem, hogy még szigorúbb szabályok között ez megtörténhessen, és oldanám az oktatási, egészségügyi, szociális, kommunális feladatot - mondtam egy másikat. Nem tudom máshová besorolni, ez egy kulturális feladat, amelynek a kisajátítás érdekében, azt gondolom, hogy ezt a jogintézményt ugyanígy működtetni kellene, mint ahogy most ezt a jogalkotó valamiért nem akarja megtenni.
A legnagyobb gondot én is ott látom, amit a Fidesz vezérszónoka szintén megfogalmazott. Az Alkotmánybíróság itt is mond valamit. Az Alkotmánybíróság a mai gazdasági viszonyok között nem tartja normálisnak, hogy tulajdont csak a kisajátítás során állam vagy önkormányzat szerezzen, hisz azt mondja, hogy megváltoztak az életviszonyok. Ugyanakkor én is félek ettől a kiskaputól, és a tőkeerős mamutcégek megjelenését látom bizonyos helyen, akik majd verekedni fognak a kisemberrel, és nem kérdés, hogy az ő álláspontjuk lesz az erősebb. Ilyen esetben, ha nem állam vagy nem önkormányzat kéri a kisajátítást, más típusú közfeladat-ellátó, ott szintén el tudnám képzelni, hogy többletgaranciákat kapjon, akár az államnak és az önkormányzatnak is többletbefolyása legyen arra, hogy egy ilyen kisajátítási eljáráshoz hogy viszonyul, hogy ő ezt közérdekűnek minősíti-e vagy sem.
Mivel ezt nem látom a törvénytervezetben, ezért a KDNP vezérszónokaként üdvözlöm az előrelépést. Nincs is más megoldás, meg kell alkotnunk valamilyen törvényt, mert diktál - helyesen - az Alkotmánybíróság. De ezt a törvényt beterjesztett formájában biztos, hogy nem fogjuk tudni támogatni. Ha módosító javaslatokkal ez elvihető abba az irányba, amire itt néhány célzást tettem, akkor lehet, hogy a végszavazáson az álláspontunk pozitív lesz.
Köszönöm. (Szórványos taps.)
