BAJNAI GORDON

Teljes szövegű keresés

BAJNAI GORDON
BAJNAI GORDON önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az együttműködés, a konszenzus fontosságára hívta föl képviselő úr a figyelmet. Hadd kezdjem onnan, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv egy nemzeti szellemi termék. Ennek a programnak az előállítását, létrejöttét lényegében egy talán soha nem látott, széles körű nemzeti egyeztetés előzte meg. Több mint ezer szervezettől, civil, nem kormányzati szervezettől, érdekképviselettől, szakszervezettől, történelmi egyházaktól, kisebb egyházaktól, sőt valamennyi parlamenti párt szakértőitől kaptunk véleményt, amikor ezt a tervet elkészítettük. Talán ez is az oka annak, hogy ezt a tervet Brüsszel jónak minősítette. Negyedikként adtuk le annak idején, és most örömmel mondhatom, hogy Magyarország az Unió 27 tagállama közül a negyedik volt, akinek valamennyi operatív programját Brüsszelben lepecsételték.
Talán még beszédesebb, ha ezt a számot bemutatom önöknek úgy, hogy annak a három országnak, amelyek előttünk vannak, Máltának, Dániának és Hollandiának összesen van 9 operatív programja, míg Magyarországnak, mivel mi úgy döntöttünk, hogy minden régiónak legyen önálló programja, ezért összesen 15 programja van. Tehát mi a 15 programunkkal futottunk be a negyedik helyre úgy, hogy az előttünk levő három országnak összesen 9 van. Ez azt jelenti talán, hogy Magyarország sok mindenki másnál jobban akarja ezt a fejlesztést, nagyobb szüksége van rá, Magyarország elszántabb abban, hogy minél előbb indulhasson el ezen az úton.
Ezt mutatja az is, hogy ezen az úton valójában nem most indulunk el, hanem már év elején elindultunk. Magyarország első volt az európai országok sorában, aki pályázatokat írt ki, és rögtön azon a területen írtuk ki, ahol a legnagyobb szükség van rá. Mint éppen a tegnap itt a parlamentben is megvitatott növekedési adatok mutatják, Magyarországnak arra van szüksége, hogy a vállalkozásai minél gyorsabban tudjanak növekedni. Ezért az év elején elindított kisvállalkozás-támogatási programjainknak ma már több mint ezer olyan nyertese van, akit kiértesítettünk, aki elkezdhette a beruházását. Ez a szám napról napra gyarapszik.
Magyarország a fejlesztésekben élen jár. De hadd mondjam el azt is, hogy a fejlesztések nem csak pénzről szólnak, nem csak arról van szó, hogy Európa adott most Magyarországnak egy nagy táska pénzt, hogy ebből csináljunk, amit jónak látunk. Egyrészt nagyon szigorúan ellenőrzik, hogy mire használjuk ezt föl - ezt jelenti ez a pecsét, ennek a jóváhagyását, amit most megkaptunk -, másrészt Európából bizonyos értékeket is Magyarországnak el kell sajátítani, át kell venni, vagy a meglévő csírákat meg kell erősíteni Magyarországon ahhoz, hogy a fejlesztés sikeres legyen. Azt látjuk, hogy Európában nagyon kevés ország volt igazán sikeres ezekből a fejlesztési támogatásokból, és csak azok tudtak sikeresek lenni, akik nemcsak a pénzt költötték el, hanem mellé bizonyos európai normákat, értékeket elsajátítottak. Négy ilyen érték van, amiben Magyarországnak mindenképpen előre kell lépni ahhoz, hogy ez egy sikeres folyamat legyen.
Az egyik ilyen a teljesítmény tisztelete, hiszen egy társadalom, amely tiszteli a teljesítményeket, egyfajta motort indít be magában, viszi előre magát, hiszen mindig jobb és jobb teljesítményre sarkallja a polgárait.
A másik az öngondoskodás. Az az állam lehet erős, amelynek a polgárai erősek, akik függetlenek, és akik nem mástól, kívülről várják a segítséget.
(9.10)
A harmadik ilyen a normakövetés. Magyarországnak ki kell törni abból a rossz körből, hogy közös szabályaink be nem tartása miatt egyre alacsonyabb a foglalkoztatás, és egyre magasabbak az egy főre jutó adóterhek. Ha többen fizetnének adót, ha többen tartanák be ezeket a szabályokat, akkor talán egy főre sokkal kevesebb jutna ebből. És negyedikként ne feledkezzünk el a szolidaritásról. A szolidaritás nemcsak azoknak érdeke, akik egy kettészakadó társadalomban alul vannak, hanem azoknak is, akik felül, mert egy társadalom akkor stabil, ha képes újra és újra integrálni magába a kettészakadás rossz felére kerülteket.
Ezért ezeket a pénzeket tudatosan úgy szeretnénk fölhasználni, hogy egy nemzeti egyetértés révén mindezeket a kulturális értékeket is erősítsük a társadalomban. Ilyen értelemben indulnak most meg a programjaink, és a következő hetekben újabb és újabb pályázati kiírások, lehetőségek nyílnak meg év végéig, több mint ezermilliárd forint értékben.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem