DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Az Európai Táj Egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat - ahogyan már bizottsági jelentésemben is említettem, és ahogy hallottuk miniszter úrtól - valóban azzal az igénnyel született meg, hogy egy átfogó intézményt tekintsen át, illetve erre az intézményre szükség volna. Az Európai Táj Egyezmény valóban olyan dolgokról szól, ami túlmegy az egyes részleteken, például a mezőgazdaságon, a turizmuson vagy a kulturális jelenségeken.
Ami miatt szót kértem, tisztelt Országgyűlés, az az, hogy kifejezésre jusson ebben a Házban, hogy több tennivaló van ezen a téren, mint amennyit ez a törvényjavaslat idehozott elibénk. Az első megjegyzés az, hogy miért csak most, hiszen már évekkel ezelőtt, 2000-ben aláírásra került ez a szerződés Firenzében, és azóta jó néhány év eltelt. S nem úgy van ez, mint azok a nemzetközi törvényjavaslatok, amelyek lehet, hogy harminc meg negyven évvel ezelőtt íródtak alá, de nem volt alkalmazási jelentőségük, tehát valamikor tisztogatva a Külügyminisztérium asztalait idekerültek. Ez egy időszerű téma. Ismétlem, tisztelt Ház, ez időszerű téma; üzenetjellegű is, ezenkívül tennivalók vannak benne.
Mire gondolok? A törvény 9. cikkében a határon átnyúló tájak együttműködéséről van szó. Mennyire időszerű ez, és mennyi szó volt erről már különböző alkalmakkor! Most, tisztelt Ház, alkalom adódik ennek a törvénynek a keretében, hogy ez nemzetközi összefogás eredménye legyen, illetve annak az erejét is felhasználjuk; hasonlóképpen a kölcsönös segítség és információ dolgában. Továbbá szerepel benne az Európai Tanács tájdíja. Van egy olyan valami, hogy az Európai Tanács tájdíja. Kérdezem miniszter úrtól és azoktól, akiknek ez szívügye, hogy hányszor kíséreltük megszerezni ezt a tájdíjat, és eljuttatni Mórahalomtól Veszprémig és azokra a helyekre, ahova valóban érdemes volna eljuttatni.
Tisztelt Országgyűlés! Szeretném, ha ilyen gondolatokkal foglalkoznánk, és hívom a kormányt, hívom képviselőtársaimat, hogy dolgozzunk ki olyan törvényjavaslatokat - jöjjenek akár a kormánytól, jöjjenek akár egyénektől -, amelyek ezeket a dolgokat napirendre tűzik, mert itt nemcsak szimbólumokról van szó - bár azok is nagyon fontosak -, hanem cselekvésről is, és azok lehetőségét most megragadhatnánk.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem