KIS PÉTER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KIS PÉTER LÁSZLÓ
KIS PÉTER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hittem, hogy a részletes vitában is az uralkodik, ami az általános vitában, hogy a hozzászólók nagy többsége azért szakmai oldalról próbálta ezt a törvényt jobbá tenni, de hát úgy látszik, hogy a műfajba belefér, és itt több ellenzéki képviselő sem elsősorban erre koncentrált.
Tisztelt Ház! Az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos törvényhozás ezzel egy szakaszt lezár, ha a törvény elfogadásra kerül, de mint ahogy az általános vitában is elhangzott már, készül egy, az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos átfogó törvény. Azt gondolom, hogy ezt a törvényt meg kell hozni, hogy a rendszer működni tudjon.
A mezőgazdasági bizottság mint elsődlegesen kiemelt bizottság, az ülésén döntött a módosító indítványokról. Elfogadott - Font képviselő úrnak mondom - ellenzéki és elutasított kormánypárti módosító indítványokat. Tehát nem elsősorban politikai szempontok szerint, hanem szakmai alapon történt meg a döntés a mezőgazdasági bizottságban.
Azt is hozzá kívánom tenni, hogy amit Font képviselő úr kifogásolt, olyan és ahhoz hasonló, azzal egyező kormánypárti módosító indítványok is beadásra kerültek, és azok viszont el lettek fogadva, úgyhogy kérem, hogy tessék majd összevetni ezeket, és utána mondani véleményt erről a dologról.
A döntések a bizottságban a módosító indítványok kapcsán az egészségügyi terület erősítését szolgálták, illetve ebben a kérdésben a fogyasztóvédelem szerepének rendezését célozták. Azzal mi is egyetértettük a kormánypárti oldalról, hogy a fogyasztóvédelem kicsit talán túl lett hangsúlyozva az eredeti előterjesztésben. Az a véleményem, hogy továbbra is a felelősségviselés a meghatározó ebben a kérdésben, a rendszer hatékony működése nem viseli el, hogy olyan területek is nagy súlyt kapjanak, ahol nincs felelősség, és nem is jelenik meg konkrét munka.
De néhány gondolatot szeretnék szólni arról a módosító indítványról, amit Herbály Imre képviselőtársammal adtunk be. Mi is fontosnak tartottuk azt, hogy a fogyasztóvédelemért felelős miniszter a 20. § (3) bekezdése alapján úgymond csak az élelmiszer-jelölésért, kereskedelemért felelős miniszterrel egyetértésben és az élelmiszer-hatóság ellenőrzésének szabályaiba kerüljön bevonásra.
Ugyanakkor fontosnak tartjuk ennek a pontnak a másik részét, aminél viszont egyértelműen azt fogalmaztuk meg a módosító indítványunkban, hogy az élelmiszer-biztonságért felelős miniszter egyedül szabályozza az élelmiszer-előállítás feltételeit, az ivóvíz és az ásványvíz palackozásának és forgalomba hozatalának szabályait, a szükséges engedélyek és vizsgálatok díját, továbbá a díjak megfizetésének és felhasználásának módját, természetesen itt az adópolitikáért felelős miniszterrel együtt, valamint az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatal élelmiszer-higiéniai feltételeit.
A módosítási javaslatunknál a 9. pontban fontosnak tartottuk azt, hogy kikerüljön a kereskedelemért felelős miniszter, valamint a fogyasztóvédelemért felelős miniszter, ugyanakkor itt az államtitkár úr ma említést tett róla, hogy egyeztetés történt, és a kapcsolódó módosító indítványba ennél a passzusnál, ahol a vendéglátás higiéniai feltételeinek a szabályozását írja elő vagy célozza a törvénytervezet, az Egészségügyi Minisztérium szintén bekerül.
Fontosnak tartottuk azt is, hogy az élelmiszer-biztonságért felelős miniszter egyedül szabályozza rendeletben a vendéglátói termékek előállításának a feltételeit, hiszen ez a legtöbb esetben gyártástechnológiai kérdéseket jelent, illetve a forgalomba hozatalnál itt a kereskedelmi miniszter bevonását és a fogyasztóvédelmi miniszter bevonását is indokoltnak tartottuk.
(19.40)
Tisztelt Ház! Ennyiben kívántam a módosító indítványunkkal kapcsolatos véleményt elmondani.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem