ALEXA GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

ALEXA GYÖRGY
ALEXA GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Vettek már selejtes árut? Találkoztak már színvonaltalan szolgáltatással? Bosszankodtak már azon, hogy vásárlói panaszaikat félvállról vették? Ha most a kérdéseimre adott válaszként kézfeltartással felelnének a jelenlévők, valószínűleg soha nem látott egységet tükrözne a kép. Mert mindnyájan fogyasztók is vagyunk, és közös érdekünk, hogy a pénzünkért biztonságos és megfelelő értékű árut kapjunk.
De azt is látjuk mindannyian, hogy a civil és hatósági erőfeszítések ellenére a rendszerváltást követő tizenhat év a fogyasztók növekvő kiszolgáltatottságát hozta. Ezt a tényt ismerte fel a kormányzat, amikor kialakította stratégiáját a fogyasztóvédelem területén, és konkrét intézkedésekkel szolgálja a fogyasztók érdekeit. Ilyen lépés a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet önálló nemzeti hatósággá való átalakítása, létszámának növelése is.
Persze az nem segíti a fogyasztói problémák szakszerű és pártpolitikától mentes kezelését, ha a legnagyobb ellenzéki párt hamis információkon alapuló, radikális nyilatkozatokkal kelt hisztériát egy olyan ügyben, amelyben a lakosság méltán tart igényt a hiteles tájékoztatásra. Ha pedig az adott párt ifjúsági szervezete még csak nem is a konkrét területért felelős miniszternek ír egyébként tévedésektől hemzsegő levelet, és nem az illetékességgel bíró minisztérium előtt tüntet, hát az elgondolkodtató.
(14.40)
Ez persze beleférhetne a napi politikai egymásnak feszülésünk történéseibe. De felelős politikusokként arra kell gondolnunk, hogy a több ezer civil és hatósági szakember, a versenyszféra képviselői és a vásárlók milliói szakszerűséget várnak el a politika résztvevőitől, nem azt, hogy feladatukat jól ellátó hatóságok tekintélyét romboljuk. Kormánypárti politikusként nem gondolom, hogy csak nekünk lehetnek hasznos és a fogyasztók biztonságát erősítő javaslataink. Ezért úgy vélem, a fogyasztók érdekeit sokkal inkább az a szakmai munka szolgálja, amelyet az elmúlt hónapokban bizottságunkban, a fogyasztóvédelmi eseti bizottságban ötpárti részvétellel sikerült megvalósítani.
Pár nappal ezelőtt a parlament felsőházi termében konferenciát szerveztünk a fogyasztóvédelemmel foglalkozó szervezetek részvételével. 270 résztvevő fogadta el meghívásunkat, az állami hatóságok, a kamarák, a békéltető testületek, a szakmai és érdekvédelmi szervezetek, a versenyszféra képviselői. Hozzászólásaikból kiderült, hogy üdvözlik és helyesnek tartják, hogy a kormányzat stratégiát alakított ki, és tervszerű, következetes lépéseket tesz a fogyasztóvédelem területén. Fontos lépésnek tekintik, hogy a parlament eseti bizottságot hozott létre a fogyasztóvédelem kiemelt kezelése érdekében, úgy érzik, ez újabb és hatékony fórumot jelent számukra.
De kritikákat és javaslatokat is megfogalmaztak, számunkra is és a kormányzat részére is. Elhangzott, a törvényalkotásnak érzékenyebbnek kell lennie a civil és hatósági szervezetek javaslataira. A kormányzatnak a támogatásokat növelve, feladatokat átadva, konkrét szakmai elvárásokat megfogalmazva kell javítania a civil szervezetek működési lehetőségeit, hogy azok többéves és egymásra épülő terveket, programokat tudjanak kialakítani és végrehajtani. Mára már az évi kétezret is meghaladják azok az ügyek, amelyekben a békéltető testületek a panaszosok számára kedvező határozatokat hoznak. Ennyivel kevesebb ügy kerül bíróságra, és ennyi, néha anyagi értelemben kicsinek számító ügy zárult állampolgári elégedettséggel. Elengedhetetlen a testületek előfinanszírozásának megoldása, támogatásuk növelése és jogköreik jogszabályi megerősítése.
Végezetül engedjék meg, hogy befejezésül idézzek abból a zárónyilatkozatból, amelyet a konferencia résztvevői egyöntetűen elfogadtak; úgy érzem, mindnyájunk számára tanulságos: “A fogyasztókat érő biztonsági kihívásnak csak a politikai, az állami, a civil, a szakmai, az érdekvédelmi és a versenyszféra összes résztvevőjét magába foglaló együttműködéssel lehet megfelelni.”
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem