DR. GARAMHEGYI ÁBEL

Teljes szövegű keresés

DR. GARAMHEGYI ÁBEL
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azon gondolkoztam az interpellációja elmondása közepette, hogy mi volna az a válasz, amit elfogadna. (Derültség.) Nem tudtam ilyen választ kieszelni, mert nem hangzott el kérdés. (Dr. Latorcai János: Nem szabad műfaj. Hátrább az agarakkal!) Másrészt, ha már a szabad műfajnál tartunk, az interpelláció szövege csöppet sem egyezik azzal, amit előzetesen írásban le kellett adni, minden bizonnyal azért, mert ezzel is próbálta képviselő úr még emelni a színvonalát.
Az elhangzottakra annyit tudok válaszolni, hogy van egy jól működő mechanizmus, amely jól működő mechanizmus egy hetilapcikkel kezdődik, amely hetilap erősen köthető a nagyobbik ellenzéki párthoz, majd egy országgyűlési felszólalással folytatódik azért, hogy aztán harmad-, negyednap egy másik napilapban tovább lehessen reagálni erre a kérdésre.
(16.00)
A mechanizmus olyan jól működik, hogy nem is nagyon szeretnék beavatkozni. Nyugodtan vigyék véghez ezt a dolgot. Én azt gondolom, hogy a dolognak a valósághoz az égvilágon semmi köze. Ott lehet eredményt hirdetni, ahol érvényes pályázat jön. A képviselő úr említette például az M6-os tendert, ott is minden bizonnyal lehetett pályázni. A Bisart nem zárta ki senki; én magam tárgyaltam velük, és biztattam őket a pályázásra. Azt gondolom tehát, hogy minden alapot nélkülöz az az okfejtés, amit a képviselő úr itt elénk tárt. Semmiféle ellenérzés és semmiféle nyomás a miniszter úron nem volt, nincs, és állításával ellentétben a miniszter úr nem mondott le. Azt mondta, hogy szeretné az év végén átadni a tárcát valaki másnak, azért, hogy pártelnöki teendőivel foglalkozzon.
Azt gondolom, aki ennél többet szeretne látni, aki ennél többet szeretne hallani, az abszolút nem a szakmai kérdésekre kíváncsi, és bármit mondok, az interpelláció nem kerül elfogadásra.
Képviselő úr, köszönöm a figyelmét. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem