DEMENDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DEMENDI LÁSZLÓ
DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ez év április végén, május elején pusztító fagyok rendkívül nagy károkat okoztak hazánk gyümölcsöseiben, különös tekintettel főleg az ország keleti megyéiben gazdálkodók érintettek.
A károk felmérésére és azok enyhítésére irányuló intézkedések kidolgozását a kormányzat azonnal megkezdte. Azonban ennek a tevékenységnek a kézzelfogható eredménye még sehol sem látszik, mivel a megfelelő kárenyhítés biztosítását célzó jogszabályoknak csak egy része került kihirdetésre. A másik része még előkészítés alatt van, de önmagában a jogszabályoktól még nem fog enyhülni senkinek a kára.
A gazdálkodói körökben nagy az elkeseredés és a tehetetlenség érzése, főleg azok érzik magukat reménytelen helyzetben, akik az ültetvényeik termését már az év első felében betakaríthatták volna, ha lett volna mit, illetve azok, akiknek az első félévben is látszott már, hogy 100 százalékos a káruk. Ezek a gazdák ugyanúgy nem kaptak még kézzelfogható segítséget, mint azok, akiknél a kárenyhítés a későbbiekben lesz esedékes, mert olyan terméket állítanak elő, amelynek betakarítása csak ezután történik meg.
Nincs megbízható információ arról sem, hogy a korábban bejelentett külön feltételekhez kötött rendkívüli kormányzati hozzájárulást, amit 5 milliárd forintos támogatásként emlegettek, vajon a fagykárt szenvedett gazdálkodók valóban megkapják-e.
Tényként kell megállapítani, hogy még nem tudtak hitelt felvenni azok a gazdálkodók, akik a kedvezményes hitel felvételére jogosultak lennének, akik előre gondoskodni kívánnak arról, hogy elsőként nyújthassák be kárenyhítési igényüket, nem tudják meghatározni még a hozamérték-csökkenést. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Ezért kérdezem az államtitkár urat: mit tett, mit tesz és mit fog tenni a kérdés megoldása érdekében a kormány. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem