DEMENDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DEMENDI LÁSZLÓ
DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm az eddig elhangzott választ is, államtitkár úr. Azt hiszem, hogy a tanulsága megvan ennek az ügynek is: bonyolultak, lassúak vagyunk; miközben az adminisztrációt csökkenteni kívánjuk, tovább növeljük, és a gazdálkodók a kár bekövetkeztét követően négy hónap alatt kiállítottak legalább öt papírt, de igazából érdemi intézkedés nem történt.
Azért is érthetetlen ez sok gazdálkodó számára, mert már június végén, július elején is lehetett látni azokban az őszi érésű gyümölcsösökben is, ahol 100 százalékos volt a fagykár, hogy itt nem lesz egy darab gyümölcs sem. Ennek ellenére még itt is hozamérték-csökkenés, -különbség miatt semmi nem történt.
Még egyszer arra kérem az államtitkár urat és a kormányt, hogy hatékonyabban intézkedjen, nagyon gyorsan, úgy, hogy a gazdák demonstrációs bizottságával kötött megállapodást pedig tudjuk betartani. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem