DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kritikáját; mindösszesen 34 éves vagyok, nincs mögöttem 37 évi tapasztalat, őszintén sajnálom. Valóban sokat kell még tanulnom és tapasztalnom, szeretnék is az életben. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük Kontur Pál: Soha nem gyógyítottál meg egy beteget sem! - Az elnök csenget.) Ugyanakkor azért azt gondolom, beszéljünk őszintén. Lehet valóban olvasni, lehet járni; volt, ahol jártam, és volt, ahol nem, de cserébe nagyon sokat olvastam, és olvastam éppen most is.
Képviselő úr! Ha az Egyesült Államokról beszélünk, legyünk már őszinték! Az Egyesült Államokban arról szól most a vita, hogy hogyan tegyék kötelezővé a magánbiztosítást valamennyi állampolgárnak bizonyos államokban, így például Massachusettsben. Valóban zajlik egy ilyen trend. Ez nem hasonlítható Magyarországgal. Ne hozzuk példaként az Egyesült Államokat! Szolidáris rendszert akarunk, igazságos rendszert, jobb rendszert, versenyző rendszert, európai rendszert és magyar rendszert. Erről szól a mi társadalombiztosításunk átalakítása. Kérem, ebben támogassanak.
Köszönöm szépen. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük: Nagy szakértő vagy!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem