KÁLI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

KÁLI SÁNDOR
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Úgy gondolom, ha csak annyit tettünk, hogy erre a kérdésre, amely az ország valamennyi önkormányzatát rendkívül súlyosan érinti, felhívtuk a figyelmet, akkor ez az interpelláció már nem volt hiába. Azt kérem, hogy amit ön elmondott a zöldkommandóról, azt hiszem, elég széles társadalmi konszenzus van ezek felállításában, ennek tényleg adjuk meg a hatásköröket. A jogszabályok átalakításánál pedig tényleg figyeljünk arra az alapvető problémára, hogy ne a hulladék tulajdonosát keressük, hanem azt, hogy hogyan lehet azt elkerülni, hogy az európai országok, vagy inkább úgy mondanám, az észak-európai országok gyakorlatához hasonlóan tisztába tudjuk tenni az országot is meg ezt a kérdést is.
Elfogadom a választ. (Szórványos taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem