MOLNÁR OSZKÁR

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR OSZKÁR
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A kormány augusztus végén döntött a kiemelten támogatandó pályázatokról, köztük az edelényi kastély felújításáról is. Igaz, itt a végleges döntés csak novemberben születik meg, mert a pályázat készítőinek, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága szakembereinek néhány formai javítást kell elvégezni az általuk készített pályázaton. A döntést természetesen mindannyian nagy örömmel fogadtuk, örömünkbe azonban, úgy tűnik, most egy kis üröm látszik vegyülni. Úgy tűnik, rókák kerültek a csirkeólba.
A Műemlékek Állami Gondnoksága néhány évvel ezelőtt együttműködési megállapodást kötött Edelény város önkormányzatával a kastély felújítására, hasznosítására és a város fejlesztésére vonatkozóan, hiszen e kettő szerves egységet alkot.
(17.40)
A Műemlékek Nemzeti Gondnokságának szakemberei a város fejlesztési elképzeléseit maximálisan figyelembe véve, az önkormányzattal való egyeztetések után készítették el a kastély megvalósíthatósági tanulmánytervét, amelyet - mint már említettem - a kormány is támogatott. Néhány napja azonban tudomásomra jutott, hogy egy Artemis Investments & Projects nevű kft. - valakik megbízásából -, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága által készített anyagot felhasználva, szintén készített egy pályázatot. Ez a kft. Edelény önkormányzatával nem egyeztetett, a projektjében a város fejlesztési elképzeléseit figyelmen kívül hagyta. Az Artemis Kft. ismeretlen megbízói most arra akarják rávenni a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatóját, hogy az általuk készített projektet valósítsa meg Edelény városában.
Államtitkár Úr! Mint Edelény polgármestere is kérdezem, hogyan fog abban segíteni, hogy városunkban az önkormányzattal egyeztetett, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága által kidolgozott elképzelés valósuljon meg az európai uniós forrásból.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem