DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Korunkban, a XXI. század elején a legjelentősebb és egyben legizgalmasabb vetélkedés a világban a tudásért folyik. Ennek a vetélkedésnek a helyszíne és a terepe a felsőoktatás, az egyetemek világa. Éles verseny folyik nemcsak az Unión belül, hanem az Unión kívül is, ez egy világméretű vetélkedés, amelynek hatása alapvető és meghatározó már közeljövőnkre nézve is. Van, igen tisztelt hölgyeim és uraim, aki előre jut, és van, aki lemarad.
Jelentős beruházások és mindenütt változások jellemzik a felsőoktatás világát Görögországtól Portugáliáig, Kanadától Szingapúrig. Magyarországon az elmúlt hozzávetőlegesen másfél évtizedben igen jelentős, alapvetően mennyiségi változás zajlott le a magyar felsőoktatásban. Erre a mennyiségi változásra szükség volt. Az 1990-es évek elején, első felében egyetemeinken és főiskoláinkon valamivel több mint 100 ezer hallgató volt, most, a nemrég elkezdődött tanévben valamivel több mint 410 ezer hallgatója van a magyar felsőoktatásnak. Tehát több mint megnégyszereződött a felsőoktatási létszám.
Az előbb említett másfél évtizedben ugyanakkor a világban az a változás, ami lezajlott elsősorban az elmúlt fél évtizedben, immáron más irányt vett, a mennyiség helyett a minőség, a kvantitás helyett a kvalitás, a tömeg helyett a színvonalas képzés kerül előtérbe mindenütt. Ezért a magyar felsőoktatás eddigi szükséges és valóban lényeges szakaszát, a mennyiségi változások korát lezártuk, és egy színvonalcentrikus, minőséget a középbe állító felsőoktatás megteremtését tűztük ki célul. Öt olyan pontot hoztunk, amely együttesen - létrehozva a felsőoktatási kerekasztalt -, mondhatom önöknek, teljes szakmai egyetértésben áll. A felsőoktatási kerekasztalban a Rektori Konferencia, a hallgatói önkormányzatok, a Magyar Tudományos Akadémia, a szakszervezet, a Nagycsaládosok Egyesülete, a munkaadók képviselői és a közoktatás képviselői ülnek az oktatási tárcával. Szerkezet, finanszírozás, hallgatói juttatások, infrastruktúra és az akkreditáció, minőség-ellenőrzés alkotja a közösen elfogadott öt pontot, amely a minőségi felsőoktatás megteremtését hozza.
Azt mondhatom önöknek, hogy az elmúlt évben jelentős és eredményes változásokat tettünk. A Bologna-rendszert figyelembe véve az Új Magyarország fejlesztési terv egyik középpontjába állítottuk a felsőoktatásunk fejlesztését pólusprogramokon keresztül is. Átalakítottuk úgy a felvételi rendszert, hogy a hallgatók teljesítménye és intézményválasztása a meghatározó, ezáltal a munkaerő-piaci igényekhez közelebb hoztuk. Világosan szeretném leszögezni: egyértelműen vallom és hiszem, az államnak szerepe van a felsőoktatásban, azok a törvények és törvénymódosítások, amelyeket hoztunk, a felsőoktatási törvény módosítása ezt tükrözi.
(14.20)
De az állam legyen kezdeményező, legyen keretet teremtő, együttműködésre ösztönző. A 214 milliárdos idei költségvetési számot a felsőoktatási törvényben három évre előre látjuk úgy, hogy 241 milliárdra fog nőni a felsőoktatás költségvetése.
A hallgatói juttatások rendszerét úgy alakítottuk át, hogy abban bár a FER - ha tetszik, tandíj - jelentős vitákat váltott és vált ki, de az a rendszer, amely magában foglalja a tandíjat, a hallgatói juttatások új rendszere, az előbb említett felsőoktatási kerekasztal minden résztvevője által aláírt dokumentum, konszenzussal kidolgozott és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által is aláírt.
Infrastrukturális fejlesztésben eddig 120 milliárd forint került az elmúlt négy évben a magyar felsőoktatásba, és még további 40 milliárdra fog sor kerülni.
Tehát úgy érzem, hogy a magyar felsőoktatás átalakítása jó úton halad, a 2008-2009-es tanévig pedig a változást, az állami beavatkozást, az állami jogszabályalkotást le fogjuk zárni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem