RÁCZ RÓBERT

Teljes szövegű keresés

RÁCZ RÓBERT
RÁCZ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A tavaszi ülésszak végén napirend előtti felszólalásokban és egyéb interpellációkban is számos alkalommal esett szó arról a hálózatszervezésről, amelyet a Magyar Szocialista Párt végez az országban, ezt vidékfejlesztési irodáknak álcázzák, azonban ma már jól tudjuk, hogy valójában ezeknek az irodáknak a dolga az, hogy a Szocialista Párt kampányfinanszírozásáról gondoskodjék.
Ismertté vált, hogy Hajdú-Bihar megyében és más megyékben is a vidékfejlesztési irodák kiválasztott vezetői szinte kivétel nélkül jelenlegi vagy volt szocialista politikusokhoz köthető civil szervezetek. Most már értjük azt is, hogy ez miért volt ilyen fontos a kormányzatnak, és miért vállalták ezt a nyilvánvalóan durva és szakmailag semmiképpen sem indokolható döntést.
Az úgynevezett LEADER-program keretén belül a helyi vidékfejlesztési irodák mellett a kistérségi akciócsoportoknak lesz fontos szerepük, mivel az uniós forrásokból származó 160 milliárd forintra ők fogják a pályázatokat kiírni. Ezen pályázatokon csak és kizárólag az akciócsoportot alakító, illetve abba tagként belépő önkormányzatok, gazdasági és civil szervezetek vehetnek részt. Ezáltal kizárólag ők juthatnak hozzá az EU által biztosított lehetőségekhez is.
A helyi vidékfejlesztési irodák szocialista vezetői azóta megkezdték politikai munkájukat, és elkezdték szervezni a LEADER-program akciócsoportjait a különböző kistérségekben. Hajdú-Bihar megyében oly módon teszik ezt, hogy teljes mértékben kizárják ebből az ellenzéki vezetésű településeket.
Az akciócsoportok alakuló ülésein kizárólag saját pártkatonáik, saját kormánypárti polgármestereik, illetve a helyi kormánypártokhoz köthető, a helyi szocialistákhoz közel álló szervezetek, vállalkozók vehetnek részt, mindezt szervezik a nyilvánosság teljes kizárásával, és mindezt szervezik a helyi vidékfejlesztési irodák munkatársai.
Mára odáig jutottak, hogy például Berettyóújfaluban a LEADER-akciócsoport alakuló ülésére be sem engedték azokat a polgármestereket és civil szervezeteket, akik a Sárrétről és a bihari térségből próbáltak, ugyan titkos meghívó nélkül, de bejutni az alakuló ülésre, és részt venni az akciócsoport alakulásán. Ugyanez történt Ebesen, ahol a hajdúszoboszlói és a hajdúböszörményi kistérség képviselői gyülekeztek annak érdekében, hogy megalakítsák az akciócsoportot, ott sem engedték be őket, mondván, hogy zártkörű a rendezvény.
(15.40)
Nyilvánvaló, hogy ezeket az uniós forrásokat a szocialisták vidékfejlesztés címén próbálják meg saját holdudvarukba, illetve a pártfinanszírozás csatornáiba befolyatni. Felháborító és teljes mértékben elfogadhatatlan ez. Szeretnénk tudni, hogy önök egyetértenek-e az uniós források ilyen módon történő osztogatásával, és tudni szeretnénk, hogy miért zárnak ki településeket a szabad társulásban megalakuló akciócsoportokból.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem