DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Az zavart meg, hogy nem vezérszónoki kör van, mert az egyértelmű sorrendet szokott jelenteni, és az írásban bejelentkezés számított, de természetesen figyelemmel kísértem a vitának ezt a részét is. Szóval, a dolog lényegére térve, tisztelt Országgyűlés, a gyűlöletbeszéd talán azóta vissza-visszatérő témája a magyar demokratikus parlamentnek, amióta 1990-ben megalakult. Többféle kísérlet született arra vonatkozóan, hogy valamilyen megoldást találjunk az ide vonatkozó problémakörre, és ezek a javaslatok egyébként rendre az Alkotmánybíróságon kötöttek ki. Most már lassan kezd körvonalazódni az, hogy nagyjából milyen mozgástere van a magyar jogalkotásnak.
(20.10)
Persze a jogalkotás messze nem az egyetlen, de még csak nem is a legfontosabb vagy a leghatékonyabb eszköz ezen a téren. Az európai színvonalú bírói jogalkalmazás például elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a probléma európai módon kezelhető legyen. De bármilyen jó jogi megoldást találnánk is, mit sem érne önmagában, ha a politikai közéletben, a közbeszédben, a mindennapi politizálásban nem vagyunk vagy nem leszünk képesek megfelelő súllyal fellépni. Csak a demokratikus politikai erők határozott és együttes fellépése lehet alkalmas arra, hogy a fasiszta, gyűlölködő, rasszista, zsidózó szövegeket kiszorítsuk a közéletből. Nagyon messze vagyunk még ettől, és néha lehet olyan érzésünk is, hogy időnként egyre távolabb kerülünk a normális viszonyoktól. A politikai példamutatás mellett nekünk, jogalkotóknak a jogalkotási feladatokat, lehetőségeket is számba kell vennünk. Ennek egyik lehetséges módja a mostani polgáritörvénykönyv-módosítás is.
Talán érdemes egy picit kitérni azokra a releváns alkotmánybírósági határozatokra, amelyek ugyan elsősorban a dolog büntetőjogi vetületével foglalkoznak, de óhatatlanul kitértek a polgári jogi megoldásokra. Két olyan idézetet szeretnék önök elé tárni, amelyek erre ösztönzik a Magyar Országgyűlést. A 30/1992. (V.26.) számú AB-határozat indokolásának V/4. pontjában az a mondat szerepel - miután taglalja a büntetőjogi megoldásra vonatkozó elutasító álláspontját az Alkotmánybíróság határozata -, hogy “a közösségek méltóságának hatékony védelmére azonban más jogi eszköz, például a nem vagyoni kártérítés alkalmazási lehetőségeinek bővítése is alkalmas”. Vagy egy frissebb határozat; hadd említsem a 18/2004. (V.25.) számú AB-határozat indokolását - az idő kímélése szempontjából csak a legfontosabb idevonatkozó mondatot, amely az V.2.2. részben szerepel, s amelyet ismét szó szerint idézek -: “A büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio, és a büntetőjogi szankció feladata a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek.”
Véleményem szerint a következtetés világos, természetesen nemcsak ebből a két mondatból, hanem az Alkotmánybíróság egyébként következetes gyakorlatából következően: alkotmánymódosítás hiányában a büntetőjog nem, de más jogágak szolgálhatnak eszközül a gyűlöletbeszéd elleni hatékonyabb védelemben. Alkotmányt módosítani persze csak nagyon gondos előkészítést követően, nagyon indokolt esetben szabad. Az előttünk álló feladatok közül szerintem most maradnak a büntetőjogon kívüli eszközök, így elsősorban a polgári törvénykönyv.
A Szabad Demokraták Szövetsége gyakran szólal meg a gyűlöletbeszéd tárgykörében, mert fontos kérdésnek tartjuk, hogy ne váljon mindennapossá és megszokottá a közbeszédben a gyalázkodás és a gyűlöletkeltés. Korábban is elmondtuk, hogy a büntető törvénykönyv módosítását nem tartjuk megfelelő eszköznek, a sértettek jogainak kiszélesítését azonban igen. Az SZDSZ tartja magát ahhoz a korábbi álláspontjához, hogy nemcsak beszélni, de butaságot, gorombaságot beszélni is alkotmányos jog, és természetesen maradjon is az. Már csak azért is, mert nem szeretnénk, ha bárki eldöntené, hogy mit szabad mondani és mit nem. Erre senkinek nincs felhatalmazása. Nyilvánvalóan itt is meg kell húzni egy határt, ez a határ pedig az uszítás. A tettlegességre való felbujtás korábban is büntetőjogi kategória volt, amit fenn kell tartani; ebben a kérdésben egyébként úgy gondolom, a parlamenti pártok között alapvetően nincs vita. Persze a közbeszéd normalizálásához az is kell, hogy legalább itt a parlamentben ne hangozzanak el olyan kijelentések, amelyek iskolapéldái lehetnek a gyalázkodásnak. Weisz nénizéssel nyilván könnyű bekerülni a médiába, de talán nem kellene minden elvet és értéket alárendelni ennek az egyébként valóban nemes célnak.
A most tárgyalt törvényjavaslat azt szolgálja, hogy a bíróságoknak ne kelljen napokig tartó jelentéstani vitákat folytatniuk arról, hogy sért-e egy magyar, roma vagy meleg embert, ha valaki azt mondja, hogy mocskos magyarok, romák, melegek s a többi, mert természetes, hogy sérti, és ezért jogában áll elégtételt venni. Azt gondoljuk, ez akkor is igaz, ha a gyalázkodás nem a személyüket, hanem azt a közösséget érinti, amelyhez tartoznak. Nem lehet 10 millió magyar vagy 8 ezer Magyarországon élő szlovén a felperes. A gyűlöletkeltés, a gyalázkodás mindig az egyes embereket érinti, még akkor is, ha a kijelentés a közösségről szól.
A Szabad Demokraták Szövetsége a törvényjavaslatot egyébként - azt gondolom, az elmondottakból ez világosan következik - támogatja, és én ezt a támogatást az alkotmányügyi bizottság ülésén már megelőlegeztem. Mi is alaposan végiggondoltuk a törvényjavaslat elemeit, végiggondoltuk azokat a kritikai észrevételeket, amelyek itt nyilván újra el fognak hangozni, és osztunk bizonyos aggályokat. Úgy gondoljuk, hogy a törvényjavaslaton érdemes változtatni, érdemes javítani, ezért röviden megemlítem - bár tudom, hogy ez elsősorban majd a részletes vita tárgya kell legyen - azt a három módosítást, amelyet benyújtottunk, illetve benyújtunk, ha a kollégáim ezt most mindjárt megteszik. Talán az általános vitában is érdemes megemlíteni, hogy a módosításunk alapvetően három témakör köré csoportosítható.
Az egyik: a javaslatot szeretnénk kiegészíteni azzal, hogy a “nagy nyilvánosság előtt tett megnyilvánulás” legyen benne a törvényjavaslatban, a másik, hogy “az emberi méltóságot sértő megnyilvánulás” kerüljön bele a törvényjavaslatba. Úgy gondoljuk, mindkét elem olyan, amely - figyelembe véve a vitában elhangzottakat - indokolt lehet, másrészt végiggondolva mindent, azt hiszem, ez helyes is. A harmadik javaslat ebben a tekintetben pedig az 1. § (3) bekezdésének elhagyására irányul. Véleményünk szerint az alapvető jogok korlátozására irányadó, az Alkotmánybíróság által következetesen alkalmazott szükségességi-arányossági tesztnek azt a követelményét elégíti ki ez a lépés, amely szerint a jogalkotó köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb korlátozást választani. Indokolt, hogy a perlési jogot csak a nagy nyilvánosság előtt tett és az emberi méltóságot sértő megnyilvánulások esetében biztosítsa a törvény. A társadalmi szervezetek vagy alapítványok perlési jogosultságának megteremtése a perbeli önrendelkezési jog korlátozását, sérelmét jelenthetné, és a véleménynyilvánítás szabadságának szükségtelen korlátozásához is vezethet, mert például ha az adott közösség egyetlen tagja sem érzi személyében sértőnek az adott megnyilvánulást, akkor véleményünk szerint nem indokolható alkotmányosan ez a jogkorlátozás.
Ezekkel a módosításokkal, de a javaslatot alapvetően támogatva ajánlom figyelmükbe a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a türelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
