DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Harrach Péter képviselőtársam az előbb hangsúlyt adott annak, hogy arról is essék szó, amiben elsők vagyunk, és ne csak folyton arról, amiben utolsók.
Én ennek egy másik változatáról szeretnék itt szólni, amiben hajdan és nem olyan régen, a kilencvenes évek elején ebben a régióban még elsők voltunk, és mára a hanyatlásunk nem tudom, hányadik, de korántsem ilyen előkelő helyre predesztinál bennünket: ez pedig a nemzetközi hírünk, tekintélyünk és presztízsünk, aminek a romlását mindenki érzékelheti, akit időnként megkeresnek a Lajtától nyugatra, kérdéseket tesznek fel, értetlenkednek; nem tudják mire vélni azokat a dühöket, amik összecsapnak itt minden vita során; akik végignézték az utcai jeleneteket, azokat a szörnyű jeleneteket, amikkel jóllakattuk a nemzetközi médiavilág kuriozitásokra éhes képernyőit.
Amikor ez az elzüllési szimptóma eluralkodott az országban, akkor nem csoda, hogy ide jutottunk el. Valahogy a része vagy a meghatározója ennek az a gigászi politikai küzdelem, amelyik mégiscsak jellemzi az országot, és déjŕ vu.
Én jól emlékszem rá az olvasmányaimból, mert csak abból, hogy volt egy idő, amikor Magyarországon ez már egyszer megtörtént, végromlást okozva. Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy valamikor az első világháború előtt Tisza és környezete, továbbá a Károlyi-Jászi-csoport között volt olyan végletes, dühödt ellentét, ami azért mégiscsak hasonlítható a maihoz.
És közben senki, senki nem figyelt arra, hogy gondos kezek és gondos tollak - a Watson nevű úrra utalok, a londoni lapok ismert munkatársára - hogyan járatják le Magyarország tekintélyét és hírét, és mindez az út hogyan vezet egyenesen a drámai Trianonhoz. Az egyik utcaköve ennek az útnak talán ez a nemtörődömség volt, a nemzetközi hírünkkel szemben való abszolút közöny.
(14.30)
Tisztelt Országgyűlés! 1918 őszének volt egy drámai mozzanata - erre szeretnék utalni -, a rendőrség szétesése. Hatalmas erők omlasztották szét a magyar államhatalmat, és jöttek elő azok az erők, amelyek Kun Béláig vezették ezt az országot. Én ezt most csak azért teszem szóvá - és talán nem ennyire időszerű -, mert úgy olvastam, hogy már a rendőrségen belül is megjelentek bizonyos bomlasztó erők, amelyek mégiscsak kellemetlen történelmi analógiákra hívják fel a figyelmet.
Hölgyeim és Uraim! Nekem meggyőződésem, hogy ami bajt most magunknak főzünk, az nagyon keserű ételül szolgál nemsokára mindnyájunk számára.
Még egy dologra szeretném a figyelmet felhívni. Most nem a gazdasági bűnökről, hibákról, eltolásokról és szerencsétlenségekről akarok szólni, hanem az elmúlt évtizedek szellemi arculatáról. Szeretném felhívni mindnyájuk figyelmét, hogy valamikor az a negyven évig tartó szocializmus itt, nálunk nem tett mást, mint nemzeti önérzetünket rongálta, történelmünket hamisította, fájdalmakat okozott minden érzékeny embernek. Szabad legyen nagy nyomatékkal hozzátennem, sajnos erre az érzékenységre a magyar médiavilágban most sincsenek mindig tekintettel, az elmúlt 17 évben sem.
Nagyon lényeges dolog ez, mert provokálja azokat az őrületeket, amelyek reakcióként megjelennek. Provokálja azokat az extrém társaságokat, amelyek megint nem az ország érdekében tüntetnek, tombolnak és rombolnak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mindehhez, uraim, rend kell és rendfenntartó szervezet. Én azt hiszem, azért e témakörben ideje volna észhez térnünk. (Taps az MSZP és az MDF soraiban.)
