GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőház! Érteni vélem a Dávid Ibolya elnök asszony, mostani szerepében: frakcióvezető-helyettes által elmondottak mögött meghúzódó politikai szándékot. De ahhoz az igényességhez, amit önben sokan becsülnek, őszintén szólva, szerintem ez nem illik.
Ez egy szokásos publicisztikai fordulat, hogy a két nagy párt vezetője egymással foglalkozik. De hát sajnálom: nem igaz. Ön természetesen ezt szeretné láttatni, hiszen úgy gondolja, hogy saját pártjának támogatottságát úgy lehet növelni, hogy azt mondjuk, hogy van itt ez a két nagy párt, akik nem bírnak egymással, ráadásul a két vezetőjük, akik egymásnál is rosszabbak, és bezzeg itt vagyunk mi, a tiszták, a szépek, akik látjuk ezt a problémát. Ez szerintem, hogy mondjam, pártstratégiai célnak nem rossz. (Derültség.) Ahogy látom, ezt sokan észre is veszik.
De ennél érdemes egy picikével messzebb nézni. Elnök asszony, ne haragudjon már rám, hogy ezt mondom, magunk között szólva a hátam közepére nem kívánom azt, hogy az ellenzékkel vagy az ellenzék vezetőjével foglalkozzam. Két héttel ezelőtt, amikor a következő egy év kormányzati programjáról egy más szerkezetben beszéltem, őszintén szólva azért, hogy jobban értsék az emberek, egy szót nem említettem róla. A múlt héten meg nem szólaltam ebben a kérdésben. Van egy fontos ügy. Ha azt mondja valaki Magyarország egészének, hogy lop, azt szeretném, ha ilyenkor ön, amikor föláll, azt mondaná, hogy a miniszterelnökkel százból kilencvenkilencszer vitatkozom, azért, mert mi, modern konzervatívok mást és mást gondolunk erről vagy arról. De például abban a dologban, hogy bár vívhat bárki bárkivel elkeseredett politikai küzdelmet, de ez nem jogosítja fel arra, hogy azt mondja: Magyarországon az uniós pénzek többségét ellopják, mert ezzel sért engem is, a Tamásiban lakó pályázó barátaimat, ismerőseimet, az én választókerületem összes polgármesterét - ebben egyetértek vele, mert ilyet nem mondunk. Nem foglalkozom én a szóban forgó úrral! A szóban forgó állítással foglalkozom. A szóban forgó úr nem ér meg egy mondatot ebben az értelemben, a szóban forgó állítás viszont nemcsak hogy egy mondatot megér, hanem egy nagyon világos elutasítást. Nem lehet letolvajbandázni az országot! (Taps a kormánypártok soraiban.)
Azt meg a legőszintébben sajnálom, elnök asszony, hogyha ezekben az egyszerű panelekben próbálunk meg eligazodni és megpróbálni elrendezni az ország dolgát. Szó nincs erről, kérem szépen, szó nincs erről! Kormány és személy szerint ember ahhoz még csak megközelítő mennyiségű sértést, bántást sem kapott, mint mi és én személy szerint. Nem szoktam fölvenni a kesztyűt. Hogyha rólam beszélnek, azt legföljebb egy legyintéssel elintézem, de ebben az ügyben nem rólam beszéltek. Több tízezer magyar emberről beszéltek, és ha ön nem védi meg, elnök asszony, fájdalom, nekem meg kellett tenni. Ha ön megtette volna, ha nagyon sokan megtették volna ebben az országban - merthogy mostanság lassan már semmin nem csodálkozunk, már lassan bármit lehet mondani ebben az országban -, de hát maradtam én ma itt hétfő kora délutánra. Őszintén szólva, egyáltalán nem nagy boldogság, egyáltalán nem nagy!
Igaza van, vannak ennél látszólag fontosabb dolgaink, bár úgy hallom, hogy a tisztesség és a morál önöknek is fontos. Úgy hallom, az ellenzéki pártoknak is fontos. Biztosan fontos, hiszen rajtam mindig számon kérik. No de akkor hogy a csudában van az, hogy amikor azt mondjuk, hogy tolvajbanda az egész ország, akkor azt meg nyeljük le - csak azért, mert úgy gondoljuk egy interjúban, hogy azzal jól oldalba lehet bökni a kormányt? Kérem szépen, ez nem két embernek a kakaskodása! Ez egy ország sérelmére elkövetett gyalázatos megjegyzés. Erről szól. Szégyenteljes és gyáva megjegyzés, ismétlem még egyszer.
Beszéltünk-e intézkedésekről? Hát hogyne beszéltünk volna! Nem lehet tisztességes, mert nekem ilyenkor nincsen időkeretem, én elmondhatom még egyszer. Elnök asszony, elmondhatom még egyszer. Elmondhatom, hogy a rendszerváltás óta először van az, hogy Magyarországon elemzők, megfigyelők egyöntetűen állítják, hogy ez a kormány, illetve ennek az elődje 2005-től rendkívül sikeres abban, hogy kifehérítette a gazdaság egy részét. Beszéljünk akkor szakmai alapon! Ön is ismeri nyilván ezeket az elemzéseket, ön is ismeri ezeket a nyilatkozatokat. Az mind intézkedés volt, nem magától ment. Én nem tervekről beszélek, elnök asszony, én eredményekről beszélek. Arról beszélek, hogy 110 ezer embernek újra van Magyarországon egészségbiztosítása. Korábban nem volt. Arról beszélek, hogy több mint 20 ezren maguktól kijavították az adóbevallásukat, és inkább befizettek, nem tudom, hányszor tíz milliárd forintot, talán negyvenet mondtam az előzőben. Ezek tervek? Ezek nem tervek, ezek eredmények. Arról beszélek, hogy soha ennyi feketén foglalkoztatottat nem sikerült fülön csípni; nagyon sajnálom, hogy őket feketén foglalkoztatják, de az ön által annyira remélt tisztességes polgári rend így jön létre. Ezek eredmények. Veres János csak azért mondja, hogy 50 milliárd forint folyt be legalább a gazdaság kifehérítéséből, mert mostanában nagyon visszafogottan fogalmazunk ilyen ügyekben. (Derültség az MSZP soraiban.) Inkább több, mint kevesebb. Ezek jó dolgok! Jó dolgok!
Őszintén szólva, azt megszoktam, hogy az üres padsorokat képviselő frakcióvezetők kígyót és békát kiabálnak és összehordanak mindent. Azt megszoktam, azon nem csodálkozom. De nagyon-nagyon szépen kérem önt, ön ne álljon be ebbe a sorba. Ne mondja azt, hogy ezek csak beszélnek, és nem csinálnak semmit! Ahol nem csinálunk semmit, vesse a szemünkre! Vesse a szemünkre! Ahol csinálunk valamit a szürke- és feketegazdaságban, ott Magyarországon végre van eredmény, jelentős erőfeszítéssel, és az eredmények is azt mutatják, hogy két-három év kell ahhoz, hogy valamiből történjen valami. Most újabb lépéseket fogunk tenni. Újabb lépéseket fogunk tenni.
Meg fogunk állapodni egészségügyről is. Meg bizony! Elképesztően nehéz dilemmák és kérdések ezek. Elképesztően nehéz kérdések és dilemmák. Mindezt butaságok sokaságának kereszttüzében tesszük. Emlékszik rá a parlament, hogy azt halljuk, hogy a több pénztár az egységes társadalombiztosítás megszüntetése. Újra mondom századszor: nem igaz, hazugság, az emberek becsapása. Ilyen környezetben kellene próbálni egyébként okos, tisztességes, szakmai, szakmapolitikai megállapodásokat kötni. Emlékszik rá mindenki, hogy akkor, amikor arról beszélünk, hogy be kell vonni a magánfinanszírozást is ebbe a rendszerbe, akkor gondolkodás nélkül az a válasz, hogy ezek eladnák az édesanyjuk hálóingjét is, ha lehetne, bármit eladnának, ezek kiárusítják az országot. Ha valaki 300 forintos vizitdíjról beszél, akkor az az ellenzéki válasz, hogy holnap 180 ezer forint lesz a mandulaműtét. Ismerik jól ezeket a példákat. Magyarországon lassan elveszik az okos, tisztességes szakmai párbeszéd lehetősége. Azzal a bornírt butasággal kell vitatkozni, hogy a jegyzet- és tankönyvtámogatás nemcsak hogy nem csökkent, hanem növekedett. Ez veszi el az időnket és az energiánkat! Ez!
(14.00)
Kell tennem egy pontosítást, mert úgy látom, félreértést okoz, én vagyok benne a bűnös. Én vagyok benne a bűnös, a vagyonnyilatkozat dolgában, mert, ahogyan mondom, úgy látom, hogy félreérthető. Miután mindenki mást mondott, mint amire én gondoltam, biztos, hogy félreérthetően fogalmaztam. Magyarországon két vagyonnyilatkozat van, én mind a kettőt kitöltöttem. Más vonatkozik a parlamenti képviselőkre, ez nagyjából rendben van - hozzáteszem, ez nagyjából rendben van, lehet rajta igazítani, de mondhatjuk -, és más vonatkozik az állami vezetőkre, akiknek szintén ki kell ilyet tölteni. Én voltam úgy miniszter, hogy nem voltam parlamenti képviselő, emlékszem rá, hogy az mit okozott. Ez utóbbiak, amelyeket az állami vezetők töltenek ki, egyébként több ezernyi áll egy nem tudom, mekkora helyiségben, ezek úgy, ahogy vannak, egészen biztosan nem alkalmasak arra, amire létrehoztuk. Arra nem alkalmasak, érdemes azokat átnézni. Szó nincs arról, hogy én a parlamenti képviselőket szeretném ebben az ügyben újabb eljárásokkal fenyegetni, de azért csinálunk valamit, hogy legyen értelme, hogy át lehessen ezt a dolgot tekinteni.
Mindenki azt mondja, hogy Magyarországon magas az adóterhelés - mindenki ezt mondja. Hozzáteszem, a dolog ennél bonyolultabb, de fogadjuk el. Hogyan lehet kisebb adóterhelést csinálni? Hát nem úgy, hogy sokan fizetünk? Nem úgy, hogy bevonunk mindenkit az adófizetés hatálya alá? Ez pedig egyetlenegyféleképpen megy. A múlt héten egy konferencián hallottam, Magyarországon nagyjából-egészében, kimutathatóan és számíthatóan 500 ezerrel többen dolgoznak, mint amennyiről mi tudunk; ez bizonyítható. A foglalkoztatottsági ráta ezért nem 57 százalék, hanem inkább 62-63 százalék, nagyjából a 3,8-3,9 millió ember helyett 4,4 millió ember rendszeresen valóságosan dolgozik. Ebből a 4,4-ből egymillió - a félmillió, amelyet nyilván sem tartunk, és további fél - lényegében semmilyen adót, járulékot nem fizet. Minden negyedik ember Magyarországon! Ha ők fizetnének, a számítás pontatlan természetesen, negyedével lehetne csökkenteni a személyi jövedelemadó-terhet.
Nem tudok annál többet tenni a parlament valamennyi tagjáért és a bennünket nézőkért, hogy értsék, ezek az erőfeszítések nem önmagukért valóak, nem azért vannak, mert nem tudnék másról beszélni, hanem azért, mert önök is adót akarnak csökkenteni. A szabad demokraták is adót akarnak csökkenteni. Egyébként éppen az elmúlt hetek, hónapok vitái alapján azt tudom mondani, hogy az a bizonyos Laffer-görbe, amely alapján be lehetne bizonyítani, hogy az adócsökkentés bizonyos szituációban több bevételt hoz, van ilyen, ez a közgazdaságtanban 20 vagy 25 éve ismert történet, Magyarországra alkalmazva éppen azt mutatja, és erre a konkrét példák is elég világosak, hogy önmagában az adócsökkentés nem hoz több bevételt, hanem nagyjából éppen annyival hoz kevesebbet, amennyivel az adó rátáját csökkentettük.
Sajnos, ez egy terhes igazság. A politikusok menekülnek ennek a kimondása elől. Azzal vigasztalják a polgárokat, hogy adót csökkentünk, és több lesz a bevétel. Ezt most aztán végképp nem címzem senkinek, mert még a végén azt mondanák, hogy ezt szintén a szóban forgó úrnak címeztem. Nem így van! Nem így van, ennek a bornírt butaságnak címzem; azzal áltatni az országot, hogy ennyi a megoldás, tudjátok mit, magyar barátaim, csökkentsük az adóterheket, és még jobban is fogunk járni. Hát, ha van hazugsága az elmúlt időszaknak, van tévedése, fogalmazok pontosabban vagy megengedőbben, akkor ez az, és itt van közöttünk. Itt van közöttünk! Én inkább Bauer Tamással értek egyet, aki a szabad demokratáknál (Dr. Eörsi Mátyás felé fordulva.) talán választmányi tag, az országos tanács tagja, aki óv bennünket attól, sokakkal együtt egyébként, sokakkal együtt, hogy egy elhamarkodott adócsökkentéssel újra olyan egyensúlyi hiányt okozzunk, amely helyreállításának terhét, számláját közösen fizetjük ki. Nagyon népszerű dolog lenne.
Az az igazság, ha van egyetlenegy dolog, amit komolyan szemünkre kell vetni politikailag a 2002-2006-os ciklusban adóügyben, akkor igazuk van, a 2006-os adócsökkentés. Az igen, de ebbe még egyszer nem szabad belelépni. Azt lehet csinálni, ami Veres János pénzügyminiszter úrnak a szándéka és koncepciója, kiszélesíteni az adóalapot, többeket behozni az adófizetésbe, növelni a bevételeket, és a bevételeket visszaadni a gazdaságnak. Úgy igen! Ma azt mondom, hogy ami ebből bevétel származik, azt döntően oktatásra és kultúrára, részben pedig az adóterhek mérséklésére kell fordítani. Eljöhet ilyen 2009-ben, de ez a helyes sorrend. Először növelni a bevételeket, utána csökkenteni a rátát. Ha fordítva csináljuk, rá fogunk fizetni. És akkor is ráfizetünk, ha valaki úgy gondolja, hogy ezt jó hallani a polgároknak vagy a választóknak. Lehet, hogy jó hallani rövid időre, utána pedig a számlája nagyon-nagyon drága lesz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Parlament! Ebben az ügyben a kormány a ciklus egészében, 2010-ig folytatni fogja ezt a politikát. Ez nem egy kampány, nem mára szólt, hogy legyen mit mondani a miniszterelnöknek. Egy igazi hozzájárulás a kultúraváltás programjához. Értsük meg, az ország a miénk, az ország terheit és jogait, lehetőségeit közösen visszük! Ezeket egyensúlyba kell hozni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)
