BOTKA LAJOSNÉ

Teljes szövegű keresés

BOTKA LAJOSNÉ
BOTKA LAJOSNÉ, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégek! Az oktatási és tudományos bizottság is megtárgyalta az előttünk álló napirendet, azaz a Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről szóló beszámolót. A bizottság többségi elfogadással, 13 igen és 7 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta a beszámolót.
El kell önöknek mondanom, hogy a napirend tárgyalása során a bizottság tagjai igen nagy érdeklődéssel és aktivitással kezelték az írásos anyagot, és éltek azzal a lehetőséggel, hogy a Szülőföld Alapot kezelő iroda vezetői jelen voltak a bizottság ülésén.
Ha a vita során a kérdések tartalmát elemzem, azt kell önöknek mondanom, senki nem vitatta a Szülőföld Alap létrehozásának a célját, vagyis hogy a döntésünk célja az volt a 2005. évi II. törvényben, hogy a Szülőföld Alap egy olyan egymilliárd forint nagyságrendű elkülönített állami pénzalap legyen, amely támogatja a szülőföldön való boldogulást, az anyagi, szellemi gyarapodáshoz, az anyanyelv és a kultúra megőrzéséhez, valamint a Magyarországgal való kapcsolatok ápolásához nyújt anyagi támogatást.
Szintén nem vitatta egyetlenegy hozzászólás sem és kérdés sem azt, hogy az alap felhasználására kiépített mechanizmus vajon jól szolgálja-e a célt; vagyis hogy egy felállított 15 fős tanács, amelyben a határon túli szervezetek által delegáltak 50 százalékban szerepet vállalnak, illetve hogy három olyan szakmai kollégium döntsön a pályázati tartalmakról, a pályázati eljárásról, sőt a bírálatról, vagyis hogy ki a nyertes pályázó, amelyek tagjai az adott szakterületnek szintén választott, delegált képviselői.
Megismertük, hogy 2005-ben a pályázati kiírás a szervezeti változás következtében bizony túl későn került kihirdetésre, ebből következően az egymilliárd forintból a 975 millió forint, amit pályázatra fordíthatott az alap, több mint ötszáz pályázót sikerrel kecsegtetett, ugyanakkor a kifizetés a késedelmes pályázat okán áthúzódott 2006-ra. Ez okozhatott a pályázók és a programok számára problémát.
2006-ban 950 millió forintról döntöttek a kollégiumok, és több mint háromszáz pályázó részesült támogatásban. A kérdésekre kapott válaszból kiderült, hogy kettő, illetve három olyan pályázó volt, akik a formai követelményeknek nem felelve meg gyakorlatilag a kifizetésben késedelmet szenvedtek.
A bizottság tagjai végül hallgatólagosan is, de megerősítve is kimondták, hogy meg kell tanulnunk azt a pályázati fegyelmet, amely nyilván az elszámoláshoz és a felhasználáshoz köthető elvárás, hiszen közpénzekről van szó.
A beszámoló vitája során feltettünk olyan kérdéseket, amelyeket itt hallottunk más bizottságok esetében is, amelyeket természetesen a tájékoztatás, a nyilvánosság, illetve az az igény vezérelt, hogy ezek a pályázati összegek lehetőség szerint minél koncentráltabb programok megvalósítására adjanak lehetőséget, hogy minél nagyobb létszámú vagy minél hatásosabb, a célt támogató programokra ne aprózzuk szét a pénzt, tehát egy hatékonyabb felhasználásra kerüljön sor.
Összességében azt tudom mondani, hogy a napirend tárgyalása során tájékoztatást kaptunk a 2007-es változásokról is. Örülünk annak, hogy már az első féléves, tavaszi pályázatok lezárultak, és itt a napirend vitája kapcsán is felhívjuk a figyelmet arra, hogy figyeljék a civil szervezetek, érintettek az őszi forduló kiírását, mert azt szeretnénk, ha a rendelkezésre álló pénzt minél teljesebben felhasználnák.
Mint ahogy említettem, elnök úr, 13 igen, 7 nem szavazattal általános vitára a szakbizottság alkalmasnak tartja az előterjesztést.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem