ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Verespatakot azért kevertem ide, mert a külügyminiszterek találkozóján volt róla szó. Én előtte tárgyaltam a román környezetvédelmi miniszterrel, aki megerősítette, hogy a jelen viszonyok között arra a technológiára nem kívánnak engedélyt adni. Ez egy megerősítés volt az ő részükről.
A kormány figyelmét arra kívántam felhívni, hogy a külügyminiszter kijelentései milyen távlati esélyt és lehetőséget adnak, és ebben a kérdésben kellene a magyar kormánynak esetleges álláspont-felülvizsgálatot végrehajtani, hogy azok mellé a törekvések mellé, amelyek a határon túlról jelzésként érkeznek, a kormány teljes erejével oda tudjon állni.
A Szülőföld Alap költségeivel kapcsolatban - amit nehezményeztem - akkor úgy fogalmaztunk, hogy ugyan kevesebb forrás lesz, ugyan kevesebb civil szervezet fog támogatást kapni a határon túl, viszont egy rendszeresség fog kialakulni ebben a kérdésben. Nyilván ön is érzi, hogy amikor a múlt héten döntött a kormány a 667 millió forint támogatás odaítéléséről, akkor ebben nincs rendszeresség, mert az év január 1-jével kezdődik, a költségvetés december 31-én van elfogadva. Ha a határon túl élő alulfinanszírozott szervezetek nem kapnak forrást, akkor vagy megszűnnek, vagy szép lassan eltűnnek.
(18.30)
A stabilitást az tudja számukra adni, hogy az a forrás megjelenik január 2-án, és onnantól fogva van benne egy folyamatosság, amely a számukra is egy stabilitást biztosít. Én ezt próbáltam meg felvetni, és ezt nehezményezzük most is, mert sajnos ebben a kérdésben semmiféle változás nincs, annak ellenére, hogy amikor a Szülőföld Alap törvénye - fogalmazzunk így - el lett fogadva, akkor ebben egy garanciát próbált a kormány a maga részéről a parlament irányába ígérni, és ezek az ígéretek sajnos nem kerültek betartásra.
Az, hogy a tőke hogyan mozog, megint egy másik kérdés. Nekünk a Kárpát-medencében élő magyarok esetében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nemzetben kell gondolkodni. Ez egy teljesen más szituáció, és talán itt van egy óriási nagy probléma - ezt frakcióvezető-helyettes úr is meg tudja mondani -, hogy 2005-ben a Fejlesztési Banknál (Az elnök ismét csenget.) 42 milliárd ott leledzett, és sajnos annak a propagandája annyira gyenge volt, és annyira erőtlen volt a kormányzati akarat mögötte, hogy egyszerűen ez a pénz nem tudott átjutni (Az elnök ismét csenget.) határon túli fejlesztésekre.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem