ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr megtisztel azzal, hogy ilyen gondos figyelemmel kíséri politikai pályafutásomat és nyilatkozataimat, de nem ezek az igazán lényeges kérdések, képviselő úr, hiszen éppen a képviselő úr került abba a helyzetbe a hét végén, hogy egy látványos sajtótájékoztatón bejelentette például azt, hogy a kormány megszünteti a jegyzettámogatást és a lakhatási támogatást, amiből kiderült, hogy egy szó sem igaz.
Azt gondolom, talán az a helyes, ha a képviselő úr is elgondolkozik azon, hogy bizony megfelelő óvatossággal érdemes nyilatkozatokat tenni. Biztosan van számomra is ilyen tapasztalat. De nem ez az igazán fontos kérdés, képviselő úr, nem erről érdemes beszélni az ország Házában, hanem arról, hogy fenn lehet-e tartani, fenn lehetett-e tartani egy hazug rendszert, egy olyan rendszert, amelyik azt mondta, hogy van ingyenes felsőoktatás, persze nem mindenkinek, annak, aki be tud kerülni, annak, aki be tud kerülni az államilag finanszírozott helyekre.
Érdemes-e fenntartani egy olyan hazug rendszert, amelynek az a következménye, amelyet bizonyára a képviselő úr is olvasott, ha olvasta az OECD-kutatást, tudniillik, hogy Magyarországon ennek a rendszernek a következtében a legnagyobbá vált a különbség abban, hogy milyen esélye van egy szegény gyereknek bekerülni a felsőoktatásba? Nem a képzési hozzájárulástól, képviselő úr, annak a rendszernek a következtében, amelyik a diákok egy részének odaadott évente 400-500-600 ezer, 1 millió, 1 millió 500 ezer forint állami támogatást anélkül, hogy megkérdezte volna, hogy utána milyen teljesítményt nyújt a diák, és anélkül, hogy figyelemmel lett volna arra, hogy a diák szociális helyzete indokolja-e ezt az állami ajándékot. Közben a diákok másik felének pedig az önök által kiterjesztett költségtérítéses rendszer következtében meg azt mondta, hogy te viszont, barátom, fizess a képzésedért. Na, ennek a következménye lett az, hogy lett kétsebességű felsőoktatás, lett egy államilag finanszírozott, sok-sok adóforintból fenntartott ingyenes felsőoktatás a jobbmódúaknak és egy saját forrásokból valóban nagyon sok munkával és áldozatvállalással fenntartott költségtérítéses felsőoktatás a szegényebbeknek, a rosszabbul élőknek.
Mi pedig azt mondtuk, hogy nem ez a helyes szempont. Az a helyes szempont, hogy ha valaki kap valamit, márpedig az állami felsőoktatásban nagyon komoly esélyeket és lehetőségeket kapnak a hallgatók, bizonyára a képviselő úr is olvasta az OECD-kutatásban, hogy az OECD országai közül Magyarországon a legnagyobb a különbség aközött, hogy valaki szerzett-e diplomát vagy nem, tehát az egyén számára itt a legértékesebb az a befektetés, amelyet a diploma megszerzése jelent, akkor bizony aki ezt a befektetést az államtól megkapja, saját maga is vállaljon ebben áldozatokat. Vállaljon áldozatokat, de abban igaza van a képviselőtársamnak, hogy arról gondoskodni kell, hogy ne következhessen be az, amire figyelmeztettem annak idején, hogy emiatt kiszorulnak nehéz sorsú, hátrányos helyzetű hallgatók a felsőoktatásból.
Ezért aztán a képzési hozzájárulás rendszerében azok a hallgatók, akik hátrányos helyzetűek, nem fizetnek képzési hozzájárulást. Ezért aztán olyan szociális ösztöndíjrendszert vezetünk be a képzési hozzájárulással egy időben, amely garantált szociális ösztöndíjat nyújt a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, határon túlról érkező és gyermeket nevelő hallgatóknak. Ezért aztán a képzési hozzájárulás összegének fele olyan tanulmányi ösztöndíjakat szolgál, amelyek lehetővé teszik azt, hogy ne csak tízezer forint legyen egy jól tanuló és rászoruló hallgató ösztöndíja, és hozzáteszem természetesen, a diákhitelrendszerben is majd biztosítani kell a feltételeit annak, hogy a képzési hozzájárulás befizethető legyen.
A képviselő úr hivatkozik a jelentkezési adatokra. Egy apróságról feledkezik el; arról, hogy az idei 110 ezer jelentkező 90 ezer érettségizőhöz viszonyul, magyarul: 90 ezren érettségiztek, és ebből 110 ezren jelentkeztek, ami úgy lehetséges, hogy még mindig vannak a rendszerben olyanok, akik korábban érettségiztek, és ma szeretnének tanulni. Az idén érettségizők között nem csökkent a jelentkezők aránya. Az természetes, hogy miután az elmúlt években folyamatosan nagyon sokfajta felsőoktatási képzési lehetőség volt, elfogytak a tartalékok a rendszerből, elfogytak azok a korábban végzett diákok, akik még szeretnének felsőoktatásba menni.
A képviselő úr említette az OECD-kutatást, én is hivatkoztam rá. Ajánlom a képviselő úrnak, hogy ne csak az első helyig olvassa el azt az eredményt, amelyik azt tartalmazza, hogy egy-egy országban a hátrányos helyzetű diákoknak milyen esélye van a felsőoktatásba jutnia. Ha a képviselő úr elolvassa ennek a listának a végét is, tudniillik azokat az országokat, ahol a legjobban érvényesül a felsőoktatási bejutásnál az esélyegyenlőség, akkor azt tapasztalja, hogy ott bizony számos olyan ország van, például az Egyesült Államok és Hollandia, ahol van tandíj, vagy ahol most vezették be a tandíjat. Képviselő úr, az esélyteremtéshez nagyon sokfajta intézkedés és eszköz szükséges, de káros, veszélyes ezt a tandíj vagy nem tandíj, képzési hozzájárulás vagy nem képzési hozzájárulás történetére leegyszerűsíteni. Ennek az egész ország kárát láthatja.
Azt kérem önöktől, hogy kezdjünk el (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egy érdemi szakmai vitát. Ma is van egy konferenciája az oktatási kerekasztalnak. A képviselő urat is szeretettel látjuk. Beszéljük meg azt, hogy milyen politikai és szakmai eszközeink vannak az esélyegyenlőség érdekében.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
