DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Gyenesei Istvánnak és azoknak, akik joggal kifogásolják, hogy itt a teendőket azonnal el kell kezdeni: úgy vélem, hogy rá is vagyunk kényszerítve.
Nemcsak a kormányzattól kell elvárni azt, hogy végiggondolja, hogy mit tehet a gyermekszegénység felszámolásáért, hanem azt gondolom, ahogyan benne van az országgyűlési határozati javaslatban, önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, helyi közösségeknek ad feladatot ez a probléma. Sürgető, hogy komplex programok jöjjenek létre a településeken, a kistérségekben, hiszen az európai uniós források, amelyek rendelkezésre állhatnak a szegénység felszámolásához, igénylik azt, hogy a kiírásoknál már ilyen komplex programokkal tudjanak a helyi közösségek pályázni.
Tehát azt gondolom, hogy a kormány stratégiájához kapcsolódóan már most el kell kezdeni ezt a helyi közösségekben, és nekünk magunknak is, azt gondolom, motorjává kellene válnunk a helyi közéletben annak, hogy azok, akiknek teendőjük van ebben az ügyben, most kezdjenek el gondolkodni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem