ELNÖK (Harrach Péter)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Harrach Péter)
ELNÖK (Harrach Péter): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/1101. számon, az egységes javaslatot pedig T/1101/10. számon kapták kézhez. Az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, ezért záróvitára is sor kerül. Az előterjesztő által benyújtott módosító javaslatokról az alkotmányügyi bizottság T/1101/12. számon ajánlást készített.
Indítványozom, hogy a záróvitában a benyújtott módosító javaslatokat egy szakaszban tárgyaljuk meg. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1-9. pontjaira. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom.
Kérdezem Kondorosi Ferenc államtitkár urat, hogy kíván-e szólni. (Dr. Kondorosi Ferenc: Nem.) Nem kíván.
Most a határozathozatalok következnek. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1-9. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 322 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e a T/1101. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat most módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 202 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 119 tartózkodás mellett a módosított szöveg szerint elfogadta.
Az előterjesztő indítványozta a törvény sürgős kihirdetését. Kérdezem önöket, hogy egyetértenek-e ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 199 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 119 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem