DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Képviselő Úr! Meglepve hallgattam, hogy az intézet vezetésének nincsen tudomása arról, hogyan folytatódik az OPNI élete, mi lesz az OPNI sorsa. Engedje meg, hogy pár mondatot idézzek a miniszteri határozatból: „Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet feladatának ellátását a Fővárosi Önkormányzat, a Pest Megyei Önkormányzat és a Semmelweis Egyetem veszi át az intézmények határozatainak mellékletében nevesített ellátási területeknek megfelelően.” Ennek értelmében az intézmény vezetőjének nagyon pontosan tudnia kell, hogy hova kerülnek az OPNI egyes osztályai, amiről egyébként többször tájékoztattuk is az intézményt.
Az átszervezés zökkenőmentes lebonyolítására miniszteri biztost neveztünk ki. A miniszteri biztos nap mint nap részt vesz az intézmény életében, ő irányítja, koordinálja ezt a teljes átalakulási folyamatot. Nem igaz tehát, hogy az intézmény vezetése vagy dolgozói ne lennének kellően tájékoztatva, és ne tudnák az átszervezés irányait.
A kapacitások részletes felsorolása helyett, hogy hova kerülnek elhelyezésre, említeném azt, hogy például az OPNI tíz kutatási egységgel is rendelkezik, amelyek elsősorban a Semmelweis Egyetem keretein belül kerülnek elhelyezésre. Mint ahogy fontosnak tartjuk a Pszichiátriai Múzeum és Könyvtár elhelyezését. Ezen is dolgozik a miniszteri biztos.
Kiváló szakemberek dolgoznak az OPNI-ban, ugyanakkor nemegyszer nemcsak számukra, hanem a betegek számára is méltatlan körülmények között. Nem hiszem, hogy elfogadható az, amit egy betegjogi képviselő mond, hogy jelenleg is van olyan osztály, amely egy múlt századi tébolyda képét mutatja. Nem ilyen pszichiátriai intézetet szeretnénk, erről is szól az átalakulás, az átalakítás.
Nem várja el senki, hogy képviselő úr teljes mértékben tájékozott legyen az átalakítás jogszabályi hátteréről, de egy külön kormányrendelet rendelkezik arról, hogy az átmeneti időben kit, hol, hogyan, milyen körülmények között lehet finanszírozni, hogyan lehet a betegeket ellátni. De erről még lesz egy percem.
Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem