ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Most napirend módosítására irányuló kezdeményezésekről döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy a napirendi ajánlás kilenc indítvány általános vitájával egészüljön ki, továbbá javaslatot tett a napirend módosítására is. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően vita nélkül döntünk ezekről a javaslatokról.
A Fidesz-képviselőcsoport indítványának megfelelően az általuk kezdeményezett kiegészítésekről, tisztelt képviselőtársaim, gépi szavazással határozunk.
Kérdezem tehát önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról szóló 2005. évi LXVII. törvény módosításáról szóló T/1376. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 79 igen szavazattal, 174 nem szavazat ellenében és 3 tartózkodás mellett elutasította az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a kormányzati negyed kialakítására vonatkozó kormánydöntés pénzügyi hatásainak állami számvevőszéki vizsgálatáról szóló H/1723. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 78 igen szavazattal, 182 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el a kiegészítésre vonatkozó indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/1721. számú javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 76 igen szavazattal, 192 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett elutasította az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/1720. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványt 85 igen szavazattal, 185 nem szavazat ellenében és tartózkodás nélkül elutasította.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról szóló T/1719. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 89 igen szavazattal, 190 nem szavazat ellenében és tartózkodás nélkül elutasította.
(14.10)
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek adóbevallásának nyilvánosságáról szóló T/790. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 85 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/297. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 84 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/296. számú javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 81 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/295. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 87 igen szavazattal, 199 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja indítványozta, hogy a „Legyen jobb a gyerekeknek!” nemzeti stratégiáról 2007-2032. című, H/2284. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitája mai ülésünkön ne záruljon le. Aki ezzel a javaslatommal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége a javaslatot elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem