DR. BUZÁS PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. BUZÁS PÉTER
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Engedjék meg, hogy a makói kistérség képviselőjeként a 43-as út jelenével és jövőjével foglalkozzak nagyon rövid ideig.
Örültünk annak, amikor az M5-ös autópálya elérte Szegedet, még jobban örültünk, amikor az országhatárt is elérte, de a legnagyobb siker az volt, amikor az M43-as autópálya első 3,1 kilométere megépülhetett. Szintén jó érzés volt tudomásul venni azt, hiszen nekünk is van erdélyi testvérvárosunk, hogy ez év január 1-jétől Románia és Bulgária tagja az Uniónak. De az már kevésbé jó nekünk - és itt engedjék meg, hadd mondjam el, hogy mi a jelenlegi helyzet -, hogy ez a két tény, tehát az autópálya Szegedre érkezte és ennek a két országnak az uniós csatlakozása a szakma által nem várt és nem jósolt módon begerjesztette a 43-as út forgalmát. Az elmúlt év első negyedéve és az idei év első negyedéve között a személygépkocsi- és személyforgalom 1,4-szeresére, a teherforgalom 2,3-szeresére nőtt.
(15.40)
Ez azt jelenti, hogy a 43-as út, amely leviszi most ezt a forgalmat, Szegedet, Szőreget, Kiszombort, Ferencszállást, Klárafalvát, Makót, Apátfalvát, Magyarcsanádot és Nagylakot lávaként szeli ketté.
Szintén jó hír az, hogy január végén az 1004-es kormányhatározat kijelölte a megépítendő autópályákat. Eközött szerepel az M43-as autópálya. Tisztelt Miniszter Úr! Azt szeretném kérdezni, hogy 2007-es kezdés szerepel ebben a kormányhatározatban, fontos lenne tudni - ott négy szakaszra van bontva -, mikor lesznek átadva ezek a szakaszok; mikor kezdődik el a területek megvásárlása; mikor kezdődik a lőszermentesítés, régészeti feltárás; mikor remélhetjük, hogy ez a 43-as autópálya ezt a bizonyos lávát, amely most településeinket kettészeli, megszünteti. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem