DR. BUZÁS PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. BUZÁS PÉTER
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Nehéz helyzetbe kerültem. A 2009-es dátum, ami a munkák folytatását illeti, az rendkívül távolinak tűnik. Ez a bizonyos forgalom, amely jelenleg érinti Makót és a térség településeit, és az a tény, hogy ezek a kamionok másfél percenként szelik keresztül városunkat - gond van azzal, hogy átengedjük-e egyik oldalról a másik oldalra iskolába a gyerekünket -, így, megmondom őszintén, elég távolinak tűnik ez az időpont.
Tisztelettel hadd ajánljam fel azt a segítséget, amit annak idején Botka László úrnak, Szeged polgármesterének is felajánlottam, hogy a területszerzéshez kötődő, esetleg azt kísérő kisajátítási eljárásokban helyismeretet, megyei kapcsolatokat latba vetve hátha tudunk ezen az időponton javítani, előrébb hozni. Kérem arra, hogy keressük azt a megoldást, hogy időben hogyan tudjuk korábbra hozni ennek a munkának a kivitelezését, ezáltal a végső határidőt is, pontosan azért, hogy ez a forgalom minél hamarabb kikerüljön a településeinkről. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem