DR. CSÁKY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Megmondom őszintén, államtitkár úr, meglepett, hogy nem tudták, mire irányul a kérdés, hisz a média foglalkozik azzal a problémával, hogy néhány napon belül megszűnik az az optikai összeköttetés Magyarország, illetve a Duna Televízió és Erdély között, amely lényegében mint egy köldökzsinór biztosítja a két terület közötti összeköttetést.
Az reményre jogosít, hogy nem igazak azok a híresztelések - kérem államtitkár urat, hogy ezt erősítse meg -, hogy a Duna Televíziót a közeljövőben föl akarják számolni, mondván, hogy két közszolgálati csatorna felesleges, hisz annak idején az Antall-kormány kifejezetten azzal a céllal hozta létre, hogy a világban élő magyarokat az anyaországgal összekösse, és gondolom, abban is egyetértünk, hogy ennek a feladatának, kulturális és nemzetpolitikai missziójának maradéktalanul eleget tesz. Kérem, hogy ez alatt a néhány nap alatt biztosítsák azt a 30 millió forintot, amely a további sugárzásokat lehetővé teszi.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem