GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a kérdést, képviselő úr. Azt hiszem, van egy-két alapvető félreértés a dologban, mert igenis annak idején elég jó megállapodást kötöttünk a szlovákokkal, hiszen ők 970 hektár területet jelöltek meg, ebből 560 lett, és jelenleg összesen 350 hektáron van olyan szőlő, ami elsősorban a magyarlakta területeken van, tehát mielőtt nagyon agresszíven lépnénk fel az ügyben, arra is gondolni kell, hogy honfitársaink végzik alapvetően ezt a tevékenységet ott is. Nem biztos, hogy a radikális fellépések mindig segítenek az ott élők ügyén.
A másik, hogy ez a terület sokkal nem nőhet még az 560 hektár ellenére sem, hiszen nagyon korlátos az Európai Unióban a szőlőtelepítési engedélyek megszerzése. Úgyhogy én attól nem tartok, hogy tömeges telepítés történne Tokaj-Hegyalján. Tény és való, hogy van három olyan pont, amit a szlovákok még nem tartottak be. Végre elhangzott ebben a Házban az is, hogy a sztártanulónak tartott meg állandóan elénk példának állított Szlovákiában sem minden fenékig tejföl, és valóban az van, hogy a mi hegyközségi rendszerünk messze előrébb tart és messze korszerűbb, mint a szlovák. De ahhoz, hogy most rájuk ugyanezt a rendszert erőltessük, valószínűleg nem elég még az Európai Bizottság sem, hiszen ez erősen egy ország belügye.
A másik. Én azt gondolom, való igaz, hogy van nekünk a szlovákokkal dolgunk, lesz is a visegrádi négyes találkozón ez a téma, és ott jelen lesz az Európai Bizottság képviselője is - hiszen ők is aláírták ezt a megállapodást, ellenjegyezték, tehát ilyen szempontból kontrollálják -, de azért én azt gondolom, ha a tokaji bor védelméről beszélünk, akkor arra is figyelni kellene tokaji kereskedőknek meg tokaji bort előállítóknak, hogy ugyan nem aszú, hanem száraz hárslevelű került polcokra tokaji néven 240 forintért.
(16.30)
Én ezt tartom a legszörnyűbb dolognak, amit a „tokaji” névvel kapcsolatban elkövethetnek, és arra kérek mindenkit, hogy ez ellen, ha lehet, lépjünk fel. Mi fel is léptünk hatósági ellenőrzésen.
Sajnos, ez a bor ott készült, és valami oknál fogva ennyiért is megéri eladni. Ez többet árt nekünk, mint az, hogy Szlovákiában 300 hektáron tokaji bort palackoznak.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem