DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én is így ismerem a Házszabályt ezekben az időkeretekben.
Tisztelt Képviselő Úr! A rövid válasz: nem igaz, amit a kérdésében feltett, nem folyik ilyen jellegű munka a kormányzati körökben, nem szándékozik a kormányzat olyan előterjesztést készíteni, mint amiről ön beszélt. Ha ön újságoknak vagy bármilyen más sajtóhíreknek akar hinni, akkor persze tegye azt, és hihet nekik, ez már az ön dolga, de hangsúlyozottan szeretném itt lerögzíteni, hogy semmifajta olyan munka nem folyt és nem folyik a kormányzat berkein belül a Pénzügyminisztériumban, amire ez a bizonyos újsághír utalt. Éppen ezért nincs szándékunkban változtatni az ebben az évben bevezetett rendszeren.
A másik témában feltett kérdésre pedig azt szeretném mondani, hogy a képviselő úr pontosan tudja, hiszen szakpolitikus, hogy ez a kérdés más törvényben pontosan szabályozásra került az elmúlt időszakban, és annak érdekében, hogy senkiben se legyen félreértés, hogy ez nincs benne a költségvetési törvényben ilyen szövegszerű fogalmazásban, hiszen akkor párhuzamos volt a jogszabályalkotás, amikor erről az Országgyűlésben az elmúlt év őszén-telén döntést hoztunk, azért kerül most ilyen értelemben pontosításra. Ez egy technikai módosítás, semmiképpen nem tartalmi jellegű módosítás.
Tehát, képviselő úr, ne higgyen a téves híreknek! Tudomásom szerint egyébként politikusok közül csak ellenzéki politikus beszélt a vizitdíj-növelési szándékról. Lehet, hogy önök így gondolják, kormánypártiak ezt nem gondolták. Ebből következően szeretném megerősíteni, hogy a kormányzat szándéka az, hogy amit eldöntöttünk az elmúlt évben, azt fogjuk alapvetően a későbbiek során is követni.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem