KATONA KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KATONA KÁLMÁN
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Az ön 2003. évi hivatalba lépése óta az állami feladatokat ellátó, átszervezéssel érintett szervezetek száma összesen 45 volt. Azt gondolom, ez - figyelembe véve, hogy az állami feladatok, hatáskörök lényegében nem változtak - rendkívül magas szám. Különösen látványos ezen belül, hogy a 150 éves hagyományú vízügyi irányítás csúcsszervezete, az Országos Vízügyi Főigazgatóság - amely mellesleg az árvízvédekezés országos központja - 2003 vége óta négyszer változtatott nevet, egy név kihordási ideje kevesebb, mint egy esztendő.
A sokat hányatott szervezet történetének bohózatba illő fordulata a Belügyi Közlöny 2007. évi 6. számában, március 14-én megjelent pályázat a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatói állására, melyet a Népszabadság 2007. március 24-ei számában megjelentetett hirdetéssel - egy nagyon szelíd kis hirdetéssel - érvénytelenítettek, és új feltételeket írtak ki. Az új feltételek lényegében felpuhították a korábban kiírt elvárásokat, úgy tűnik, hogy személyre szabottá váltak az elvárások. Egy országos szakmai irányító szervezetnél, ahová az árvízvédelem is tartozik, nem követeli meg a vízügyi szakmai gyakorlatot és árvízvédelmi tapasztalatokat. Azt gondolom, ez kommentárt nem érdemel. Azon, hogy az egyetemi és a főiskolai végzettség közül az egyetemi végzettséget főiskolaira enyhíti, azt gondolom, ezen is el lehet gondolkodni.
Kérdezem, hogy a Belügyi Közlönyben megjelent hirdetést egy Népszabadság-hirdetés törölheti-e. Mivel magyarázható a főigazgatóval szembeni feltételek enyhítése, testre szabása, a kiírás ellentmondásai? Ki garantálja, hogy kellő szaktudású személy vezeti ezek után ezt a szakmai intézményt?
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem